A prostituáltakat nem büntették a Biblia földjén
2005. augusztus 9. 10:00
Korábban
Ennek az elképzelésnek azonban hamar ellenzője is támadt: a Rosicrucian Egyptian Museum vezetője, Lisa Schwappach-Shirriff szerint: "Egyértelműen kimutatható, hogy az ókori egyiptomi szövegekben vannak a prostituáltakhoz hasonló foglalkozást űzők. Emlékezhetünk arra, hogy Egyiptomban akkor még nem volt pénz, így cserekereskedelemmel intézték a dolgokat. Ennek alapján elég nehéz lenne utólag meghatározni a szex és az árpa keresztárfolyamát".
Prostituáltból császárné: Theodora |
A Ben Gurion Egyetem másik kutatója, Yulia Ustinova jegyzi a tanulmány harmadik részét: szerinte az ókori görögök nagyra becsülték a prostituáltakat. Ustinova ezt a tanulmányban azzal magyarázta, hogy a prostituáltak Aphrodité kultuszát gyakorolták, és azért tisztelték őket, mert közrejártak az istennőnél. A kiválasztott lányokat számos területen képezték, így az ilyen nők sokszor jobb életet élhettek, mint azok, akiknek otthon volt a helyük.
Avshalom Lanoiado a római birodalom késői szakaszából származó törvényeket elemezte, és eredményei szerint az ekkori törvények azt írják elő a tisztviselőknek, hogy inkább a striciket üldözzék, mint a prostituáltakat. Justinianus ezen kívül törvényeiben pontos leírást is ad a prostitúció okairól, mely elemzés még ma is megállja a helyét. Ezen törvények meghozásában persze fontos szerepe lehetett feleségének Theodorának is, aki valószínűleg segíthette a nők jogainak megszövegezését is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap