20. századi magyar egyháztörténet és módszertani javaslatok a levéltári források tükrében
2006. március 21. 19:00 Spannenberger Norbert
Végtelen lehetőségek: összegzés
S végül még egy lábjegyzetnek tűnő példát szeretnék megemlíteni ebben az összefüggésben: az elitnevelés kérdése az egyik kulcskérdés a katolikus egyház modern magyar történetében. Ennek egyik formája volt az egyetemi ifjúság megszervezése, mely főleg a Corporatio Emericana keretében történt. E színeket viselő egyetemi diákszervezetet német mintára, a ciszterci rend gyámkodásával hozták létre 1921-ben. Míg ennek német ill. osztrák mása, a Cartellverband a német politikai katolicizmus egyik fundamentuma, Ausztriában pedig az Ignaz Seipel prelátus és szövetségi kancellár által kiépített és Dolfuß-rezsimében folytatott politikai katolicizmus motorja volt, Magyarországon az Emericana megmaradt a neobarokk keretek által istápolt reprezentáló szervezetté. A megoldatlan szociális problémák ebből az eredetileg rendszerstabilizáló szervezetből egy lőporos hordót varázsoltak, mely egyre inkább jobb irányba tolódott és kicsúszott az alapítók ellenőrzése alól.
Összefoglalásképp annyit emelnék ki, hogy a modernkori magyar egyháztörténetírás egy olyan szűz terület, mely szinte végtelen lehetőséggel kecsegtet a kutató számára. A legfontosabb, hogy szisztematikus keretek között egy hosszú forrásfeltáró és elemző kutatás indult meg. Ez időbe fog telni, de nem kétséges, hogy erre szükség lesz.
Amint aquinói Szent Tamás írta: `Az idő hasonló a feltalálóhoz, vagy legalábbis a jó munkatárshoz. Nem mintha magától tenne valamit is, hanem azáltal, hogy befolyással van felfedezéseink tartalmára. Ha valaki az idő haladása szerint az igazság kutatásának szenteli magát, szellemi erőfeszítésében időbelileg kap támogatást akár abban az értelemben, hogy minden ember felfedezi azt, amit azelőtt nem értett, akár közösségileg, mivel elődeinek felfedezéseit felhasználva lépi túl azokat. (...) Ha az évszázadok során megszerzett tudást nem tartják ébren a tudományok, ennek a tudásnak a tőkéjét hanyagságában mind az egyén, mind pedig az emberi nem számára elpusztítja az idő`.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap