Egy ünnep másfél évszázada
2012. március 15. 07:30
Korábban
1920-1948
Horthy Miklós hatalomra kerülését követően az új rendszernek újra kellett gondolnia az ünnephez való viszonyát. A magát ellenforradalminak tituláló berendezkedés azonban bajban volt, amikor egy forradalom ünneplése került szóba. Ezért a kor ideológusai úgy vélték, hogy a március 15-i üzenet helyett jobban illik a nemzet tragédiájához - Trianonhoz -, ha Világosról és október 6-áról emlékeznek meg - március 15-én. Az ünnepségek ezzel persze 1927-ig nem emelkedtek állami szintre.
Ekkortól beszélhetünk ugyanis hivatalosan is nemzeti ünnepről. A központi rendezvények a 20-as, 30-as években viszont még nem a Múzeumkertben voltak, hanem a mai Szabadság téren, a négy égtáj felé felállított irredenta szobrok között - emlékeztetve mindenkit az 1920-ban elvesztett területekre.
1949. március 15.
A világháború közeledtével ezek a megemlékezések átcsúsztak a Hősök terére, ahol a forradalmi üzenetből a haza védelmét próbálták aktuális tartalommal társítani. 1942-ben a Magyar Történelmi Emlékbizottság szervezett megemlékezést a Petőfi szoborhoz. Ez azonban háború ellenes demonstrációba torkollott, és a rendőrség kardlapozással oszlatta fel.
A második világháború után a forradalom századik évfordulójára készült az ország. A totális hatalomátvételre készülő kommunistákra maradt, miként ünneplik 48 emlékét. Az országgyűlés törvénybe iktatta a magyar forradalom és szabadságharc "jelentőségét". A centenáriumi ünnepség a Kossuth téren, a Petőfi szobornál és a Múzeumkertben zajlott. Az eseményre meghívták Vorosilov marsallt, a Szovjetunió miniszterelnök-helyettesét is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap