Holokausztot vitt volna Rommel a Közel-Keletre
2007. május 25. 11:00
Egy, a héten bemutatásra került dokumentumfilm bemutatja: Rommel győzelmeinek köszönhetően a holokauszt a Közel-Keletre is eljuthatott volna.
Korábban
Ha Erwin Rommel, az ellenfelei által is tisztelt zseniális taktikus sikerrel eljutott volna Észak-Afrikába és Palesztinába, akkor az valószínűleg megpecsételte volna az ott élő többezres zsidó közösség sorsát, akik az európai náci terror elől menekültek oda. A német ZDF csatornán bemutatott új dokumentumfilm azt is megpróbálja bemutatni, hogy Rommel hadjárata egyáltalán nem volt olyan dicsőséges, mint az sokan a mai napig gondolják.
A film alapjául azok a kutatási eredmények szolgáltak, amelyeket két stuttgarti történész, Klaus-Michael Mallmann és Martin Cüppers dolgoztak ki. Szerintük ugyanis Hitlernek komoly tervei voltak a holokauszt közel-keleti exportálására. A nácik ezért szövetséget kötöttek az arab nacionalistákkal, akik szerettek volna egyszer és mindenkorra megszabadulni a palesztinai zsidó menekültektől. Hitlert az arab világ is szívesen fogadta volna, és egyes napilapok a német diktátort egyenesen a prófétához hasonlították. A sivatagi róka ekkor nagyjából a Führerhez hasonló népszerűséget élvezett a közel-keleti országokban, ahol gyakorta köszöntek `Heil Rommel`-lel.
Eközben az Észak-Afrikában harcoló Afrikakorps kötelékében 1942. júliusában különleges egységet hoztak létre a térségben élő zsidók szervezett meggyilkolására. Az egységet Walther Rauff SS alezredes vezette, akik korábban az európai mobil gázkamrák bevezetésében jeleskedett. Rauff és emberei a civil területek felügyeletére is figyeltek, azaz az ő irányításával végezték az ott élők kirablását. Rauff kommandója sikeresen dolgozott: csak Dzserba szigetén 43 kiló aranyat gyűjtöttek be, majd azt a többi kinccsel együtt Korzikára szállították át. Az aranynak azonban nyoma veszett, és Rommel elveszett kincsét azóta kincsvadászok és búvárok nemzedékei keresik.
Az SS terveit az el-alameini vereség sem húzhatta keresztül: Tunéziában munkatáborokat hoztak létre, és fél év alatt közel 2500 helyi zsidót öltek meg. A dokumentumfilm szerint azt a tényt egyáltalán nem szabad elhallgatni, hogy a táborok fenntartását és a kivégzéseket a reguláris hadsereg tagjai és tisztjei végezték.
A film akotói, Jörg Müllner és Jean-Christoph Caron szerint az észak-afrikai hadműveletek tisztasága csupán egy legenda, és bár Rommel nem volt rasszista fanatikus, győzelmeivel azonban a későbbi pusztításokat készítette elő. A tábornok megítélése a film alkotói szerint a hadjárat bukásának, majd későbbi öngyilkosságának köszönhető, amely heroizálta őt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap