Pozsonyig jutottak a bajor megszállók
2007. július 5. 15:00
Korábban
A történeti emlékezetből hiányzó győzelem
A bajorok ezután felbátorodtak azon, hogy a magyarok egyáltalán nem siettek megbosszulni vezérük halálát, és 907-ben egyetlen nagy rohammal akarták kisöpörni a nem sokkal korábban letelepedett törzseket. A hadjárat június 17-én indult el, a sereget Luitpold őrgróf vezette, aki a bajor Nordgau, Ostmark és Karintia őrgrófságokat egyesítette. Az előkelők között ott találjuk a 13 éves IV. Lajos királyt is. A támadók a Duna két partján, illetve magán a folyón nyomultak előre. Az offenzíva a forrásokban Brezaluspurc vagy Braslavespurch néven emlegetett településig, a mai Pozsonyig jutott. (Braszlav Pannónia utolsó katonai kormányzója volt, nevét a pozsonyi várhegyen általa létesített Karoling-erőd őrizte meg.) A csata lefolyásának részleteiről szinte semmit sem tudunk, a Bajor Évkönyv szerint július 4-5-én történt.
A magyarok valószínűleg a jól bevált harcmodort alkalmazva kerekedtek felül, és a sváb kútfő némileg kárörvendő megjegyzése önmagáért beszél. "A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és a grófok többségét meggyilkolták." A bajorok veszteséglistája jól mutatja a küzdelem öldöklő voltát: Liutpoldon kívül életét vesztette Theotmár salzburgi érsek, a birodalom palotakáplánja (kancellárja), Zakariás brixen-säbeni, Waldo freisingi püspök, továbbá három apát. 19 gróf, köztük Sieghard a király rokona, Adalbert, Ratold, Hatto is holtan maradt a csatatéren. A kis királyt a római Batavisba, a mai Passau-Niederburgba menekítették.
A magyar történelmi emlékezetben azonban nem őrződött meg a pozsonyi csata, jóllehet ez a győzelem biztosította a magyarok számára Pannóniát. Az ütközet fontos következményekhez vezetett: a kalandozók elfoglalták Ostmarkot, a bajor-magyar határ az Enns folyó lett. (Azon túl kezdődött a népmesékből ismerős Óperencia.) Liutpold utódjának, Arnulfnak a legelső dolga volt, hogy Regensburgot megerősítse, így a 2 méter vastag, 3 méter magas falak, és a 18 torony elrettentően bizonyultak.
Ugyanakkor a bajorok, okulva a keserű tapasztalatokból, szabad átvonulást biztosítottak a magyaroknak, így a kalandozók előtt megnyíltak a német területek is. A legfontosabbat mégis talán az jelentette, hogy a nyugatiak egészen 1030-ig nem támadták meg a Kárpát-medencét, és a magyarság így be tudott rendezkedni új hazájában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap