Felmérték a szlovákok történelmi ismereteit
2008. február 5. 12:00
Korábban
A legkártékonyabb szlovák nyomában
Kevésbé látványosan, de ugyanilyen jellegű kettősség figyelhető meg a kommunista rendszer megítélése kapcsán is. A megkérdezettek többsége (73 %) szerint az 1948. februári fordulat a politikai szabadságjogok megszűnését hozta el, de ugyanúgy többségben vannak azok is (59 %), akik szerint a kommunista fordulattal gazdasági és szociális fejlődés vette kezdetét az országban. A mezőgazdaság kommunista módon történő kollektivizálásával kapcsolatosan megosztottak a vélemények.
A Szlovák Nemzeti Felkelés emlékműve, Besztercebánya |
Ki a legkártékonyabb szlovák?
A felmérés rákérdezett arra is, a lakosság szerint mely személyek befolyásolták legnegatívabban a szlovák társadalom fejlődését. (Legfeljebb három személyt lehetett megnevezni.) Minden második válaszoló szerint igaz ez az állítás Vladimir Mečiarra, Szlovákia korábbi miniszterelnökére, aki jelenleg a szlovák koalíciót alkotó źS-HZDS elnöke. A válaszolók mintegy 30 százaléka jelölte meg Jozef Tisót; a harmadik helyen Mikulá Dzurinda végzett, 16 százalékkal. Ugyanennek a kérdésnek az ellentetjét is feltették. Eszerint a legpozitívabban Alexander Dubček tevékenységét ítélték meg (52 %); a második helyen az első világháború szlovák hőse, M.R.tefánik végzett (28 %), a harmadik helyen pedig nem más áll, mint ismét Mečiar (16,8%).
És a magyarok?
A kutatás eredményeinek használhatóságát nagyban növeli az, hogy a válaszadókat nemzetiségük, életkoruk, végzettségük, lakóhelyük típusa és regionális elhelyezkedése alapján is csoportosították, az adatok a kötetben ennek megfelelő bontásban is szerepelnek.
Így tehát képet kaphatunk a szlovákiai magyaroknak a szlovák történelemmel kapcsolatos véleményéről, ismereteiről is. Többször megfigyelhető, hogy a tárgyi tudásra vonatkozó kérdésekre a magyar válaszolók valamivel nagyobb hibaszázalékkal válaszoltak, de például a magyarok nagyobb arányban tudták, hogy 1848-1849 folyamán a Szlovák Nemzeti Tanács jött létre, vagy hogy 1871-ben a Szlovák Nemzeti Párt alakult meg. Egyébként a szlovákiai magyaroknak 77,1 százaléka tudta, hogy az 1920-as szlovák-magyar határt a trianoni szerződés rögzítette. A magyarok számára kiemelt fontosságúnak kezelt és a mai szlovák-magyar kapcsolatokat is érintő Bene-dekrétumokkal a kötet nem foglalkozik.
Verejná mienka a politika. Historické vedomie slovenskej spoločnosti. Editor Miroslav Pekník. Ústav politických vied SAV - VEDA, Vydavatežstvo SAV. Bratislava, 2006.
Kollai István - Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap