Húsz éve bontották le a vasfüggönyt
2009. június 29. 08:22 MTI
Korábban
Megemlékezés az osztrák-magyar határon
A határnyitás huszadik évfordulójára emlékeztek péntek este Sopronpusztánál, a magyar-osztrák határ magyar oldalán. Az ünnepségen részt vett Sólyom László magyar és Heinz Fischer osztrák államfő is. A megemlékezést Burgenland tartomány kormányzata rendezte abból az alkalomból, hogy szombaton volt a huszadik évfordulója a vasfüggöny ünnepélyes átvágásának.
A civil kezdeményezéseknek a rendszerváltásban játszott szerepét méltatta Sólyom László. Fontos, hogy megadjuk a megbecsülést a rendszerváltás minden szereplőjének, hiszen az nem néhány politikusnak az emberek feje felett kötött megegyezése volt - hangsúlyozta a köztársasági elnök. "A vasfüggöny lebontása nem vezetett volna Európa egységesüléséhez, ha a határ két oldalán gyökeresen eltérő rendszerek maradtak volna fenn, az egységet a demokratikus rendszerváltás hozta meg" - mondta Sólyom László. A rendszerváltásban és ezen belül is a határnyitásban fontos szerepe volt a civil kezdeményezéseknek - mondta.
Történelmi pillanat volt 1989. június 27-e, amely hozzájárult Európa megváltoztatásához, az ehhez hasonló események bizakodásra adnak okot arra, hogy az emberek tanulnak a történelemből - mondta Heinz Fischer osztrák államfő. A húsz évvel ezelőtti események egyik tanulsága az, hogy az emberek képesek tanulni a történelemből. 1989 másik tanulsága, hogy a diktatúrák nem halhatatlanok - jelentette ki Fischer. Az ünnepség keretében felidézte emlékeit az 1989-es események több résztvevője, s hetven magyar, német, osztrák, cseh és szlovák Trabant vonult át a kishatárátlépőn. Többen olyan járművel érkeztek, amelyet egykori keletnémet menekültek hagytak hátra a határhoz vezető magyar utak mentén.
Anette és Rolf Kaiser volt keletnémet menekültek elmondták, hogyan jutottak át a határon 1989 nyarán kétéves lányukkal osztrák segítőiknek köszönhetően. Sok honfitársukhoz hasonlóan ők is üdülési célra kaptak utazási engedélyt Magyarországra, valójában azzal a tervvel érkeztek, hogy Ausztrián át Nyugat-Németországba szöknek.
Nagy László, az 1989. augusztus 19-i Páneurópai Piknik egyik szervezője elmondta: céljuk az volt, hogy a jelképes rendezvénnyel is bátorítsák a magyar ellenzéket. Az eredeti elképzelés szerint a piknik nem lett volna más, mint szalonnasütés a magyar-osztrák határon. Az alkalomra ideiglenesen megnyitott határátkelőnél azonban keletnémet menekültek százai jelentek meg s tódultak át Ausztriába. Bella Árpád volt határőrtiszt öt társával volt szolgálatban a piknik helyszínén. Elmondta: ő maga nem tudott az oda tartó menekültek tömegéről, s amikor megjelentek, saját felelősségére úgy döntött, hogy nem lép közbe. "Tudtam, hogy ha a menekültek megpróbálják kihasználni az alkalmat, nem tudjuk feltartóztatni őket. Ha megpróbáltuk volna, pánik tört volna ki" - mondta.
Az emlékév rendezvényei szombaton Budapesten folytatódtak a két államfő és több mint 30 ország képviselői részvételével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap