"Az építőtábor nem üdülőhely!"
2012. március 28. 17:26
Korábban
Népgazdasági hasznosság
A Minisztertanács már az 1961. febr. 2-i ülésén megállapította, hogy a fiatalok népgazdaságilag is hasznos munkát végeznek. Ezt emelte ki Horváth Sándor is, ugyanis az építőtábor közösségteremtő, morális célzatú, másodsorban mint gazdasági egység szerepelt a pártiratokban. Hozzátette: a hiánygazdaság miatt az időszaki munkákra lehetett legkevésbé munkaerőt találni, hiszen mindig éppen abból volt hiány, amire éppen égető nagy szükség volt. Így az építőtáborok eleinte építkezésekkel, majd időszaki mezőgazdasági munkákkal igyekeztek összekötni a morális célzatú nevelést, hogy a gazdasági szükségleteket is kielégítsék, de a táborok hatékonysága mindkét esetben igen csekélynek mondható.
A népgazdasági szükségletek változásai, a hagyományos táborok vonzerejének csökkenése 1983-tól az építőtábori mozgalom megújítását is kikényszerítette. 1984-ben 45 ezer magyar és 12 ezer külföldi vett részt a munkákban, zömüket a mezőgazdaság foglalkoztatta. Ennek értéke kb. fél milliárd forintot tett ki. Ekkor már felmerült, hogy a kommunista nevelés szempontjából még mindig eredményes-e a közösségi munkavégzés és együttlét, de a kérdésben már benne volt a válasz: egyre kevésbé.
A „válságjelenségek” azonban nem ekkor jelentkeztek először. Nagy vihart kavart ugyanis a Dél-Magyarország 1979. október 28. számában megjelent cikk, amely az építőtáborok szervezetlenségét, értelmetlenségét kárhoztatta. A helyzet később sem lett jobb, a mezőgazdasági építőtáborokban a gyümölcsszedő munkát minimálisan térítették. A szedési ár és az eladási ár között akár 40-50 százalék különbség is lehetett, ami értetlenséget és elégedetlenséget váltott ki, sőt a külföldre kerülő fiatalok is rendre panaszokat fogalmaztak meg az ottani viszonyokkal kapcsolatban – leszámítva az élelmezést.
Sőt mint ahogyan arra Horváth Sándor rámutatott, már az 1960-as évek végén jelentek meg olyan cikkek a Magyar Ifjúságban az építőtáborokról, amelyek a népszerűsítésüket szolgálták, a propagandahatást pedig növélték a fürdőruhás lányok képeit közlő, építőtáborokról szóló "hírek". Ezekben a cikkekben időnként megszólaltattak kitalált vagy igazi táborlakókat, akik persze néha - növelendő a valósághatást - a körülményekre panaszkodtak. A táborok megítélése a KISZ és a rendszer legitimációjával párhuzamosan változott: a nyolcvanas években már egyáltalán nem számított szenzációsnak egy olyan cikk, amely a táborok szervezését bírálta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap