Mit írt Thatcher Kádárnak?
2012. július 19. 13:27
„Nem szeretném, ha anélkül múlna el a pillanat, amikor Ön lerakja a mindennapi hivatali munka terheit, hogy kifejezhessem személyes tiszteletemet eredményei iránt. Különös örömmel idézem fel magyarországi látogatásomat és az Ön itteni látogatását, valamint beszélgetéseinket. Úgy vélem, ezek fontos szerepet játszottak a kelet-nyugati kapcsolatok jelenlegi javulásában” - írta Margaret Thatcher levelében Kádárnak. A magyar főtitkár korabeli államfőkkel és felsővezetőkkel történő most bemutatott levelezései a hetvenes évek csúcspontját, az enyhülési politika, a kelet-nyugati párbeszéd szimbolikus eseményét jelentő 1975-ös Helsinki Konferencia (majd az ebből következően „helsinki folyamatnak" nevezett rész-konferenciák) utáni egyre élesebbé váló nemzetközi politika éveiben keletkeztek (1977-1981).
Korábban
Furcsa kihívás és a bölcs közvetítő
A Varsói Szerződés tagjaként a moszkvai nagyhatalmi törekvésekhez is igazodó magyar/kádári külpolitika a hatvanas évek derekától azzal a furcsa kihívással nézett szembe, amely a rendszer egész működésével összefüggésben érvényes volt: hogyan feleljen meg egyidejűleg egy ideológiai elvárásnak, és az ország, a rendszer reform-folyamatának szempontjából fontos (sajátos) kép fenntartásának?
Kádár pragmatikus belpolitikája - saját megfogalmazása alapján is - szorosan kapcsolódott a külpolitikájához. A nyugaton kialakult kádári szocializmus-kép elválaszthatatlan volt Kádár személyiségéről, pragmatikus, őszinte tárgyalási „metodikájáról" kialakult képtől. A történeti vitákban a kádári külpolitikai mozgástér lehetőségeivel kapcsolatban is eltérőek a vélemények. A kommunista ideológia alapján a moszkvai érdekeket maradéktalanul kiszolgáló diktátortól, a reformok emberén keresztül, a pragmatikus kiegyező, megegyező Kádár-képig terjedhet a skála.
Tényként szögezhetjük le: Kádár soha nem tévesztette el szem elől, hogy az esetlegesen érvényesíthető részérdekek nem kerülhetnek szembe Moszkva, illetve a keleti tömb érdekeivel. Meggyőződéses kommunista volt, aki természetesen őszintén hitt a „szocializmus küldetésében" és igazságosságában. De hitt - a „cél szentesíti az eszközt" elv jegyében is - a nyílt viták ütköztetésében, és az ebből következő kompromisszumokban. A dokumentumokban - a nyugati tárgyalópartnerek részéről - megfogalmazottak alapján is érezhető Kádár személyének elismerése, értékelése. A „puha" diktátor, aki képes egyszerű, nyílt, őszinte véleménycserére anélkül, hogy alapvető meggyőződését feladta volna.
Nyugati vezetők elfogadták „bölcs" közvetítőnek, aki képes lehet a keleti blokkon belül érvényesíteni a másik véleményét is figyelembe vevő józanságát. Ugyanakkor a kádári rugalmasság kompromisszumkészség határait kijelölte az ideológiai követelmény: az egypártrendszer és a proletár internacionalizmus szigorú egymásrautaltsága.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap