Diktátorfeleségek
2012. augusztus 31. 14:39
Csian Csing
Csian Csing egy álnév volt, amit Mao Ce-tung kínai vezető negyedik, s egyben utolsó felesége használt. A nő eredeti neve Li Sūméng volt, színészi karrierje alatt pedig a Lan Ping (jelentése: Kék Alma) nevet használta, bár élete során több nevet is felvett és koptatott. Maóval 1938 novemberével házasodtak össze Janan városban. A nyugati sajtóban gyakran Mao asszonynak hívták Csinget, de a kommunista Kína első „First Lady”-jének is nevezték.
Az 1914-ben született Csing több alkalmi afférja után az 1930-as évek végén komolyan fontolgatni kezdte, hogy tartós kapcsolatba lép. Mao Ce-tungot szemelte ki, akire gyorsan kivetette hálóját: színészi mivoltának köszönhetően a csábítás nem volt ismeretlen számára, s Mao előadásain állva tapsolva s szobájába invitálva próbálta magára felhívni a figyelmet. Bár mindketten hű kommunisták voltak, egyes pártfunkcionáriusok eleinte megbotránkoztak kapcsolatuk miatt, hiszen Mao kétszer olyan idős volt, mint Csing.
Az 1940-es években Csing Mao személyi titkáraként dolgozott, az 1950-es években pedig a Propaganda Osztály film részlegének vezetője volt. Csian Csing kiemelt szerepet játszott az 1966-1976 között zajló kulturális forradalomban, amely káoszba sodorta a kommunista pártot. 1966-ban a Központi Kulturális Forradalmi Csoport élére került.
Később fontos tagja lett a Mao halála után hatalomra kerülő négyek bandája nevű radikális politikai szervezetnek is, amely Kína számos hatalmi intézményét, köztük a médiát és a propagandát is a kezében tartotta. Ám Csian Csing politikai sikere igencsak korlátozott volt. Mao 1976-os halálával felesége elvesztette támogatottságát és politikai mozgásterét.
1976 októberében társaival együtt letartóztatták, s később ellenforradalmi vádakkal illették. 1983-ban börtönbüntetését életfogytiglanira változtatták, azonban 1991 májusában orvosi kezelésre kiengedték. Mielőtt visszatért volna a börtönbe, Csing saját kezűleg vetett életének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap