Világörökségek veszélyben
2012. augusztus 31. 17:27
A Világörökségi Bizottság honlapja szerint jelenleg 38 helyszín található a veszélyeztetett világörökségi helyek listáján. A listára azok a világörökségi területek kerülnek fel, amelyeket a világszervezet megítélése szerint különös módon veszélyeztet a környezetszennyezés, természeti katasztrófa vagy egy háborús konfliktus. Összeállításunkban hét ilyen világörökséget mutatunk be.
Korábban
Jézus Krisztus születési helye
Az idén világörökségi listára kerülő palesztinai Betlehem két helyszínét, a Születés Templomát és a zarándokutat még ebben az évben a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára helyezték.
A Jeruzsálemtől tíz kilométerre délre található város a keresztény hagyomány szerint Jézus Krisztus megszületésének helye volt. A Biblia szerint Jézus Názáretben élő szülei, József és a már kilenc hónapos terhes Mária népszámlálás végett érkezett a városba.
A Születés Temploma
A világ legrégebbi folyamatosan működő keresztény templomának építését 339-ben fejezték be, majd egy 6. századi szamaritánus lázadást követő tűzvész után, megőrizve az eredeti épület épen maradt mozaikjait, újjáépítették. A helyszín mind a keresztény mind az iszlám vallás szempontjából kiemelkedő kulturális jelentőséggel bír, amely a közel-keleti konfliktusok következtében mindig is veszélyben volt.
A barlang fölé épített, a római katolikus, a görög ortodox és az örmény egyház közös felügyelete alatt álló Születés Temploma volt az első palesztin helyszín, amelyet a Palesztin Hatóság az UNESCO világörökségi listájára felterjesztett, s a világszervezet elfogadott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap