Hét érdekesség az amerikai elnökjelölti vitákról
2012. október 8. 13:25
Korábban
4500 kilométerrel odébb
Amikor Nixon és Kennedy az 1960-as kampány harmadik elnökjelölti vitáján vett részt, nem ugyanabban az időzónában voltak. Mindkét politikus egy-egy dobogó mögött állt, csak míg a demokraták jelöltje New Yorkban, addig a republikánusoké Hollywoodban volt, a moderátor és a vitafórum további három tagja pedig egy harmadik televízió stúdiójában foglalt helyet az 1960. október 13-án rendezett szópárbajban.
A nyitó és záróbeszéd nélküli, a keleti parti idő szerint reggel 7.30-kor kezdődő egy órás vitát 63,7 millióan követték figyelemmel az Egyesült Államokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap