Adalékok a kommunizmus kutatás történeti problémájához
2012. december 29. 11:05 Ötvös István
Korábban
Emlékezetpolitika
A problémát tovább bonyolítja, hogy a történelemről szóló beszédmód átalakult. A történelemtudományt persze bizonyos átpolitizáltság a kezdetektől jellemezte, de egészen addig, amíg a társadalmakat nem terhelték túl ideológiai törések, nagyjából egy irányba ható gondolkodások jellemezték.
Ugyanakkor a második világháború óta eltelt időben a kollektív emlékezet felett egyre ádázabb küzdelem bontakozott ki, és egyre tudatosabban alkalmazták a történelmet politikai diskurzusok elfedésére, vagy helyettesítésére. Kollégámtól – Pócza Kálmántól – átvéve a fogalmat létrejött az emlékezetpolitika. És ez, létrejöttének pillanatában már kikerült a szűken vett történettudomány területéről és átkerült a nyilvánosság körébe, hiszen az ilyen típusú viták immár a nyilvánosság előtt és nem szakmai közönség körében zajlanak.
Pócza Kálmán azonban arra is rámutat, hogy „A nyilvánosság működésmódja nem teszi lehetővé komplikált strukturális magyarázatok népszerűvé válását, mert azok nehézkességük és differenciáltságuk miatt csak nehezen hatolnak át a nyilvánosság szűrőjén.” És ezzel elérkeztünk a probléma – egyik – gyökeréhez.
A kommunizmus kutatása során – mint azt példánkkal is érzékeltetni szándékoztunk – történeti vizsgálatok során a problémák oroszlánrésze megválaszolható, és a létező rések kitölthetők. Ugyanakkor viszont részben a morális kérdésfelvetés, részben politikai kérdés-felvetések bonyolítják a témát. Morális kérdésfelvetéseknek természetesen helye van a történeti diskurzusban, de ezek megválaszolása nem iratanyag problémája. Sokkal inkább a kérdés-, illetve a válasz megfogalmazójának pozíciójától függ.
A politika által dominált politikai diskurzus ugyanakkor szintén kívül esik a történettudomány keretein. Ezek a diskurzusok számos esetben öltenek történeti köntöst, de valójában – hasonlóan a morális diskurzushoz – a szereplők politikai pozíciójáról árulkodnak, semmint történeti szakmai pozíciójukról. Mindezeket összefoglalva: amennyiben a szigorú szakmai kérdésfelvetések mentén haladunk, akkor a problémák jórésze megválaszolható, és ha akadnak is szakmai viták, ezek megmaradhatnak valódi tudományos vitáknak, és a levéltári anyagok hiányosságai voltaképpen befolyásolják, de nem teszik lehetetlenné a múlt megismerését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap