Romlott húst a munkásoknak
2013. március 19. 15:57
Drákói szigor a háború után is
Az élelmiszerforgalom és elosztás drákói szabályozottsága egy év elteltével sem veszített szigorából, s ezért 1946-ban sem szűnt meg az élelmiszerek elosztását szabályozó jegyrendszer. A háborús károk mellett hozzájárult ehhez az 1945-ben a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és földmíves nép földhözjuttatásáról szóló törvény megalkotása (1945. évi VI. törvény), amelynek következtében a jól működő mezőgazdasági nagyüzemek helyett felszabdalt földbirtokokon vagy kis parcellákon gazdálkodó és tőkehiánnyal küszködő földművesek termelték meg az élelmezés alapját képező terményeket és termékeket. Természetesen ennek hatékonysága jóval alacsonyabb volt, mint amit korábban a nagyüzemi gazdálkodás mellett el lehetett érni.
A közellátásügyi miniszter 11.440/1946. K.M. számú rendelete szabályozta a továbbiakban is alkalmazandó élelmiszer-jegyrendszert. Budapesten és környékén a korábbi szabályozást hagyta érvényben, de vidéken hatósági élelmiszerjegyeket, általános közellátási élelmiszerjegyeket és különféle liszt- és kenyérpótjegyeket vezetett be. Az igényjogosultakat ellátatlanokra és önellátókra osztotta, a nehéz testi munkások és a terhes, szoptatós anyák részére kenyér- és élelmiszerpótjegyek kiutalását tette lehetővé
A korábbi, 1945-ben kiadott miniszterelnöki rendeleteket 1947-ben egy még szigorúbb, a közellátás biztosítsa tárgyában kiadott 3.440/1947. M.E. rendelet váltotta fel. Ennek a rendeletnek az alapján lehetővé vált, hogy attól a gazdálkodótól, aki „saját hibájából” nem tett eleget beszolgáltatási kötelezettségének, a háztartási és gazdasági szükségletén felüli terménykészletet is elkobozzák. Sőt, abban az esetben, ha a gazdálkodót terhelő beszolgáltatási kötelezettség kiegyenlítésére ez sem volt elegendő, a közellátásügyi miniszter esetenként – helyszíni külön vizsgálat után – a terményelkobzást a beszolgáltatási kötelezettség mértékéig, a háztartási és a gazdasági szükségletre tekintet nélkül is elrendelhette.
A közellátásügyi miniszter e rendelet alapján a beszolgáltatási kötelezettség alá nem eső mezőgazdasági termények, termékek, állatok és általában a közellátás céljára szükséges élelmiszerek forgalmát is szabályozhatta. A szabályozás részletessége odáig ment, hogy a különböző osztályokban sorolt vendéglátóipari egységek, vendéglők étlapján szereplő árakat is pontosan előírta.
A Közellátásügyi Minisztérium a közellátásügyi miniszteri állás megszüntetéséről és az Országos Közellátásügyi Hivatal szervezéséről szóló 1947. évi XXXV. törvény alapján szűnt meg, ill. alakult át hivatallá. A törvény szerint a közellátásügyi miniszter teendőit valamint a megszervezett Országos Közellátásügyi Hivatal felügyeletét is a földmívelésügyi miniszter látta el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap