Mit adtak nekünk a maják?
2013. május 16. 12:05
Korábban
Harci stratégiát
A maja romvárosok faliképei alapján megközelítően pontosan tudjuk, milyen harci stratégiát alkalmazhattak a Yucatán-félsziget őslakosai. Fegyverzetük a legtöbb maja városban szabványméretű volt, főként a harci szekercéket használták harc közben, amelyekkel halálos ütést lehetett mérni az ellenségre. A maják fegyverzetéhez tartozott a hajlított bot, amelyet furkósbotként alkalmaztak, de rendelkeztek dárdavetőkkel is, amelyekkel akár 100 méteres távolságra is el lehetett juttatni a hajítófegyvert. Az egyéni védőfelszerelés csupán sóoldatban keményített textil „mellvértekből”, valamint fapajzsokból állt. A hadsereget néhány parancsnok irányította, köztük az uralkodó, aki hatalma jelképeként hatalmas toll fejdíszt, orr- és fülékszert, valamint melldíszt viselt.
A faliképek tanúsága szerint a maják kommunikációs rendszere harsonákra, dobokra és trombitákra épült, s az ábrázolásokból az is kiviláglik, hogy miként festették a harcosok arcukat, törzsüket, hogy megkülönböztessék magukat az ellenségtől. A maja harcosok az ütközet során két alakzatba tömörültek - sorba, vagy oszlopba rendeződtek. Nem valószínű, hogy szemtől szembe megütköztek volna az ellenséggel, ahogy a rómaiak tették, inkább az oldalszárnyak felől próbáltak támadni, és „sarokba” szorítani az ellenséget, megfosztva azt a viszonttámadás lehetőségétől. Azt azonban mind a mai napig nem tudjuk, hogy a maják csupán vészhelyzet esetén hívták fegyverbe a harcosokat, vagy esetleg reguláris hadsereggel is rendelkeztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap