Kommunistákat is üldözött a 45 éve meggyilkolt Bobby Kennedy
2013. június 10. 18:26
Korábban
Kennedy és King
Bobby Kennedyt sokkal progresszívebbnek tartották bátyjánál az emberi jogok terén, de időnként igen ellentmondásos viszonyba került a mozgalmak vezetőivel, köztük a szintén merénylet áldozatául esett Martin Luther Kinggel. 1963-ban J. Edgar Hoover FBI-igazgató nyomására Kennedy elrendelte King és a nyomozóiroda által kommunista szimpatizánsnak tartott társai lehallgatását. Az FBI több mint három éven át megfigyelés alatt tartotta a „renitens” polgárjogi harcost, akinek álnéven több fenyegető levelet is küldtek, hátha felhagy a társadalmi igazságosságot zászlajára tűző, az amerikai kormány számára sok kényelmetlenséget okozó kampányával.
Öt évvel a megfigyelés elrendelése után, 1968. április 4-én, King meggyilkolásának napján, Kennedy politikusi pályája egyik legragyogóbb beszédét adta elő Indianapolisban (Indiana), annak ellenére, hogy a hatóságok kifejezetten kérték, hogy – kampány ide, kampány oda – ne vegyen részt a kampánygyűlésen. Kennedy tájékoztatta hallgatóságát a tiszteletes haláláról, és egyben megkérte a tömeget, hogy ne reagáljon indulatból a hírekre, majd faji egységre szólított fel. Kennedy intelme meghallgatásra talált: az MLK-merénylet után több mint száz amerikai városból érkeztek hírek lázongásokról, Indianapolis azonban békés maradt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.