Szovjet First Ladyk
2013. június 19. 15:27
Raisza Makszimovna Gorbacsova
Raisza Makszimovna Tyitarenko a nyugat-szibériai Rubcsovszk városában született egy vasúti mérnök leányaként. Két testvérével gyermekkorát az Urál-hegységben töltötte, majd kitűnő érettségijét követően a moszkvai egyetem filozófia szakára felvételizett. Az egyetem kollégiumában ismerte meg a jogász Gorbacsovot, akihez 1953-ban ment feleségül.
Az ifjú pár Sztavropolba költözött, ahol Raisza négy évig állást keresett, majd leányuk, Irina megszületése után lektori munkát vállalt és filozófiát tanított. 1976-ban Moszkvába költöztek, ahol doktori fokozatot szerzett, majd férje főtitkárrá választásáig a fővárosi egyetemen tanított. 1985-ben életük gyökeresen megváltozott, mivel a fiatal, 54 éves Gorbacsov a hanyatló Szovjetunió elsőszámú vezetőjévé vált, ami viszonylag vérfrissítésnek volt tekinthető a korábbi főtitkárok, Andropov és Csernyenko után: ők 70 éves koruk után nyerték el a posztot, de egy éven belül mindketten el is hunytak.
Befolyását kihasználva Raisza létrehozta a Szovjet Kultúra Alapítványt, amelyen keresztül több millió dollárral segítette az orosz kultúra megóvását és ápolását. Szovjet First Ladyként rendszeresen fellépett a nyilvánosság előtt, elkísérte férjét a külföldi útjaira, s aktív szerepet vállalt a politikában: beszédeket mondott, s külföldi televíziós adásokban is feltűnt. A nyugat szimpatikusnak találta a házaspárt, s Raiszát is gyakran szerepeltették a médiában, 1987-ben például a britek az év asszonyává választották.
Az 1991-es Gorbacsov elleni puccs megviselte idegeit. 1999-ben leukémiát fedeztek fel a szervezetében, amelynek az 1949-es atomkísérlet, az 1986-os csernobili katasztrófa, a stressz és az állandó rohanó életmód lehetett az oka. 1999 szeptemberében, 67 éves korában hunyt el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.