Rejtélyes orvosi esetek
2013. augusztus 7. 13:21
Korábban
A kéz és lábnélküli nőcsábász
Matthias Buchinger 1674-ben a Nürnberghez közeli Ansbach városában született egy, a korban igencsak ritkán látott testi rendellenességben: nem voltak karjai, s az alsó lábszárai sem fejlődtek ki. Azonban hiányából előnyt faragott, s előadóművésszé vált. „A kisember Nürnbergből” – így hívták. A kisember bejárta Angliát, s miután I. György király udvarába nem tudott betérni, átkelt Írországba, Dublinban és Belfastban is szerencsét próbált.
Buchinger igazi nőcsábász volt: a fáma szerint négyszer házasodott meg, s nyolc nőtől legalább 14 gyermeke született, ám a pletykák szerint még legalább hetven szeretője volt a Brit-szigeteken és a kontinensen. A híre igen elterjedt a nők körében, hiszen ahogyan a korabeli szóbeszéd mondta: egyetlen "végtagja" a pénisze volt, ami felkeltette a szebbik nem képviselőinek kíváncsiságát.
Előadóművészi karrierje mellett rézmetszéssel is foglalkozott, munkái hihetetlenül részletesek voltak. Az ábrán látható önarcképet is ő alkotta, haja göndörségét miniatűr betűkkel készítette, amelyek összeolvasva bibliai szövegeket és zsoltárokat adnak ki. Testi fogyatékossága abban sem akadályozta meg, hogy messze földön híres mágus lehessen. A feljegyzések szerint a kártyában verhetetlen volt, s zenei tehetséggel is meg volt áldva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap