Szíria: civilizációk bölcsője, civilizációk koporsója?
2013. szeptember 16. 08:40
Korábban
Aleppo
Miről nevezetes? 1,9 milliós lakosságával Aleppó – amelynek óvárosa 1986 óta szerepel az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján – a főváros, Damaszkusz után Szíria második legnépesebb települése. A világ legrégebb óta lakott települései közé tartozik, s már az ókorban jelentős város volt.
Mi történt vele? Az UNESCO – amely 2013 júniusában Szíria hat világörökségi helyszínét a veszélyeztetett történelmi örökségek listájára vette fel – többször is nyomatékosan figyelmeztette a szembenálló feleket az aleppói óváros megóvására. Mindhiába: a híres Ommajád-mecset falát tavaly októberben a szíriai lázadók támadásakor gránáttalálat érte, és komoly károk keletkeztek az imacsarnokban és a főkapuban.
A Nagymecset mellett levő fedett piac (souk vagy souq), amely a világ legnagyobb fedett piaca, a támadás során kiütött tűz során porig égett. Szintén tavaly, a kormánycsapatok és a lázadók közötti harc következtében találat érte a 13. században épült citadellát, amit az Asszad-erők ágyúzásai rongáltak meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05