Öt híres történelemformáló vihar
2013. november 12. 12:26
Mongoljárás Japánban
A 13. század a mongol történelem virágkorát hozta el. A Birodalom 1206-os létrejötte után a század végére egy több mint 26 millió négyzetkilométeres területű állam állt a kánok rendelkezésére. Dzsingisz kán unokája, a Fekete-tengertől a Csendes-óceánig terjedő földek uralkodója, Kubiláj kán miután egész Kínát mongol igába hajtotta, s felvette a kínai császári címet is, tekintetét a még független Japán ellen fordította.
A japánok így örökítették meg a mongol flotta pusztulását
Miután követei két elutasító választ is kaptak a behódolásra a sógun kormányzótanácsától, 1274-ben a meghódított Korea flottájának segítségével több mint 20 ezer fős sereggel keltek át a mongolok a szigetországba, ahol az évek óta a támadásra készülő, nagyobb számú japán sereg és az egyik éjszaka kitört hatalmas vihar meghátrálásra késztette a néhány kisebb japán szigetet már elfoglaló hódítókat.
1281-ben újból megindultak a mongol inváziós seregek Japánba, ám több összecsapás után a szigetország lakói visszaszorították hajóikba a hódítókat, a mongol flotta nagy részét pedig egy hatalmas tájfun, a kamikáze (jelentése: isteni szél) elpusztította. A Nagy Mongol Birodalom számára hatalmas presztízsveszteség volt a sikertelen támadás, főként azért, mert a szárazföldi invázió – a legtöbb történész szerint – a tájfunok segítsége nélkül is kudarcot vallott volna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap