Amikor még a krímiek gyújtogatták Moszkvát
2014. március 10. 11:01 Csernus Szilveszter
Korábban
Orosz inváziók a Krímben
Az első orosz betörésre a hazánkat is felszabadító keresztény-török háborúk során került sor, ám ekkor még a tatárok visszaverték az orosz támadásokat. Az offenzíva mindenesetre elvette a krímiek kedvét a portyázásoktól. 1736-ban, a második orosz invázió során Anna cárnő seregei még a kán bahcsiszeráji palotáját is felégették, de az utánpótlási nehézségek és a járványok miatt vissza kellett fordulniuk.
A harmadik orosz támadásig az 1768-1774-es orosz-török háborúig kellett várni. A kücsük-kajnardzsai béke ezután tette függetlenné a több mint háromszáz éves szultáni uralom után a Krímet. Ekkortájt az orosz erőket Európa addigi talán legnagyobb parasztlázadása, a Pugacsov-felkelés foglalta le, de a Napóleon elleni háborúkban kitűnt Szuvorov tábornok 1775-ben elfogta Pugacsovot, akit Katalin cárnő kivégeztetett. Egy évvel később Katalin újból megszállhatta a félszigetet, beleszólva a káni címért versengők konfliktusába. Ekkor vált a bahcsiszeraji palota ismét a lángok martalékává.
1782-ben minden oroszok cárnője Potyomkin tábornokot küldte a Krím immár végleges elfoglalására. Katalin a sikeres hadjárat után, a következő évben proklamálta az annexiót. A tatárok lázadások sorozatával fejezték ki engedetlenségüket, mire a cárnő szláv telepítésekkel válaszolt. Az 1783-as év egy civilizáció végét is jelentette: ekkor szűnt meg a történelem utolsó független nomád állama.
1787-en, amikor Potyomkin meghívta Katalin cárnőt, hogy látogassa meg frissen hódított tartományát, Szevasztopolra ennyit mondott: „Sohasem hittem volna, hogy ilyen festői szép öböl legyen itt”. A stratégiai jelentőségű Szevasztopol az Orosz Birodalom egyik legnagyobb hadikikötőjévé nőtte ki magát, s a mai napig az orosz fekete-tengeri flotta bázisa.
A Pétervárról egyébként hónapokig tartó úthoz csatlakozott Szaniszló Ágost lengyel, illetve II. József magyar uralkodó is. A történettudomány ma már vitatja a híres „Potyomkin-falvak”, azaz a sebtében felhúzott, távolról településnek látszó falak meglétét, II. József visszaemlékezésének mindenesetre hitelt adhatunk, aki szerint a bemutatóúton több volt a felhajtás, mint a valóság.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap