Teleki Pál politikai vívódásai
2014. április 3. 12:24 Németh Máté
Korábban
„Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet”
Az előbbiek alapján 1940. december 12-én Magyarország és Jugoszlávia örök barátsági szerződés írt alá, azonban a következő év tavaszán Belgrádban németellenes puccsot hajtottak végre. Hitler ebben a helyzetben úgy döntött, Jugoszláviát lerohanja, amihez magyar részvételt is igénybe szándékozott venni.
Teleki számára a kritikus pillanat több kérdést is felvetett. Erkölcsi dilemma volt számára, hogy a korábbi szerződést megszegnék a támadással, de ezen is túlmutatott a probléma. A németekhez való csatlakozás az angolokkal való szakítást jelentette - ahogy ezt London nyilvánvalóvá is tette. Hitler kérésének teljesítése pedig egyben a háborúból való kimaradás tervének egyértelmű feladását is eredményezte, továbbá a német szorításból való kitörést is lehetetlenné tette.
Az ekkor már magánjellegű nehézségek miatt is depresszióval küzdő Teleki Pál a kérdés súlya alatt lelkileg összetörve április 3-ára virradó éjjelen főbe lőtte magát. A miniszterelnök Horthynak címzett búcsúlevelében kemény szavakkal minősítette a Jugoszlávia elleni agressziót: „Hullarablók leszünk! A legpocsékabb nemzet” - írta a politikus.
Tettét egyrészt morális kérdések, másrészt az akció elleni nyilvánvaló tiltakozás vezette, illetve nem kizárt, hogy célja ezzel a figyelemfelkeltés is volt, amivel hazai és nemzetközi szinten kívánta felhívni a figyelmet a náci veszélyre. Nem is maradt visszhang nélkül az esemény, Winston Churchill brit kormányfő kijelentette, hogy „a tárgyalóasztalnál majd szabadon kell hagynunk egy széket Teleki Pál gróf számára”.
Már a korszakban elterjedt az a nézet, hogy a miniszterelnököt, aki vonakodott teljesíteni Hitler kérését, a németek gyilkolták meg. Ennek ellenére a bizonyítékok alapján a történettudomány a lépést öngyilkosságként értékeli.
Gróf Teleki Pál temetése
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap