A kétszer száműzött császár
2014. május 5. 12:29
Korábban
Csodálatos száz nap és katasztrofális waterloo-i vereség
A „kis káplár” országában népszerűsége tetőpontján volt 1815 márciusában. Az egyszerű nép szemében ő volt a hadvezér, aki rohamtempóban szabadította meg őket a királypárti emigránsoktól, akik kiszipolyozták a franciákat. A régi-új császárt azonban ekkor már egészen más feladatok kötötték le. Célja volt, hogy békét kössön Európa országaival, hiszen a háborúzásból kiábrándult nép támogatottságát csak így tudta volna megtartani. A kontinens uralkodói - köztük apósa, Ferenc osztrák császár - viszont úgy döntöttek, hogy a békeajánlatot visszautasítva koalíciót szerveznek a törvényen kívül álló Napóleonnal szemben. Európa hadat üzent, a császár sorsa a harcmezőn kellett, hogy eldőljön.
A döntő összecsapás júniusban zajlott le a mai Belgium területén, ahol Napóleon francia alakulatai a Blücher vezette porosz és a Wellington által irányított angol hadsereggel találta szembe magát. A francia császár merész haditerve az volt, hogy a két csapat közé ékelődve győzi le őket külön-külön, ennek megfelelően a poroszokon sikerült is felülkerekedni, majd Grouchy marsall által üldözőbe vették őket.
Waterloo mellett a brit-holland csapatokkal harcolt június 18-án, és amikor már úgy tűnt, a francia győzelem is kilátásban van, északról egy hadsereg közeledett a csatatérre. Napóleon Grouchyt várta, helyette azonban a francia marsalltól elszakadt Blücher érkezett, és vele együtt a vereség is. A francia csapatok porosz-angol harapófogóba kerültek, a harc kimenetele egyértelművé vált.
A császár hazatérve - látva, hogy a francia nép támogatása már közel sem egyértelmű - levonta a vereség tanulságát. Tudva azt, hogy az osztrák és az orosz csapatok is készen állnak a háborúra, úgy döntött, a további ellenállás hosszú távon kilátástalan, így 1815. június 22-én lemondott a trónról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap