Műharckocsi és farepülő kellett a D-nap sikeréhez
2014. június 6. 10:34 Csernus Szilveszter
Korábban
Miért pont Normandia?
A „Három Nagy” (Churchill, Roosevelt és Sztálin) első konferenciáján, Teheránban már csak az időpontot kellett egyeztetni. Sztálin már így is türelmetlen volt, így ígéretet tettek, hogy 1944 májusában sor kerül a második front megnyitására Németország hátában, ugyanakkorra Sztálin pedig nagy erejű szovjet offenzívát ígért a keleti fronton.
Az Overlord tervezésekor már tudták, hogy Normandiában fognak partra szállni, igaz, az száz kilométerrel távolabb volt az angol partoktól, mint a 33 kilométerre lévő Calais - amely éppen ezért az Atlanti fal legjobban megerősített pontja volt, így azon a szakaszon egy támadás valószínűleg vérfürdőbe torkollott volna. A szövetségesek által a legfontosabbanak tartott fegyver a meglepetés volt. Éppen ezért esett a Németországtól távolabbi Normandiára a választás.
Az elterelés a Testőr-hadművelet („Operation Bodyguard”) fedőnevet kapta. Mindvégig sikerült bizonytalanságban tartani a németeket, hogy hol várják az egyre biztosabbá váló támadást: minden Normandia feletti felderítő repüléssel párhuzamosan kettőt hajtottak végre Calais-nál és minden, a normandiai infrastruktúrára ledobott bomba mellé kétszer annyit szórtak a Szajnától keletre. Közben fantomhadosztályokat telepítettek Kelet-Angliába, amelyek üres barakkokkal, farepülőkkel és műharckocsikkal tévesztették meg a német felderítést. Richard Marquand: Tű a szénakazalban című műve éppen egy ezzel kapcsolatos kémelhárítási hajszát mutat be.
Nagy-Britanniában 1944-re már 3,5 millió katona állomásozott, a németeket pedig sikerült meggyőzniük arról, hogy Normandiától keletebbre számítsanak a fő támadásra. A német háborús gépezet „ötödik hadoszlopa” súlyos kudarcot vallott. Angliában tevékenykedő kémeik nem tudták megállapítani a partraszállás helyét, az idejéről pedig csak azt sikerült megtudniuk, hogy Paul Verlaine: Őszi Chanson című versének beolvasása a BBC rádióadásában fogja megadni a jelet a francia elenállásnak az Overlord-hadműveletről.
1944 februárjában a Brit-szigetet hermetikusan lezárták. A civil forgalmat megtiltották, még a diplomaták sem hagyhatták el az országot, vagy jöhettek be. Ez az amerikaiakra nem vonatkozott, de őket is átvizsgálták, legyen szó külügyminiszteri küldöttről vagy katonáról. Az angol partvidék pedig már addigra is lezárt területnek minősült, ráadásul 1944-re az angliai német kémeket is elfogták vagy kettős ügynököt csináltak belőlük, így a titoktartás és elterelés harcát Churchill nyerte Hitlerrel szemben.
A német vezetés mégsem zárta ki Normandiát a lehetséges célpontok közül, maga Hitler is arra a területre gyanakodott lehetséges célpontként, de Gerd von Rundstedt és Erwin Rommel, az atlanti védelem felelősei Le Havre-tól, azaz a Szajna torkolatától keletre látták valószínűbbnek a támadást. Ami tény: amikor a szövetségesek megérkeztek az öt kijelölt partszakaszra a D-napon, az oda tervezett védelmi egységeknek csak egyötöde készült el addigra. A május végére tervezett partraszállást végül a dagály megfelelő állásához igazították, így a várva várt második front 1944. június 6-án nyílt meg.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.