Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
2014. július 29. 12:10
Korábban
A felfedező
A norvég Roald Amundsen volt az első felfedező, aki végighaladt a már a John Cabot által is keresett északnyugati átjárón (1903-1906), majd az angol Robert Scott kapitánnyal folytatott drámai vetélkedés során 1911 decemberében, 35 nappal az angol előtt elsőként jutott el a Déli-sarkra. 1926-ban Amundsen az olasz Umberto Nobile és az amerikai Lincoln Ellsworth társaságában léghajón repült át az Északi-sark fölött.
Két évvel később, 1928. június 18-án a norvég kutató, valamint honfitársa, Leif Dietrichson és velük együtt négy francia eltűnt a Barents-tenger térségében, miközben a Latham 47 típusú gépen megpróbáltak segítséget nyújtani Umberto Nobile számára, aki egy újabb sarki expedícióról visszatérőben társaival az Italia nevű léghajóval május 24-én egy jégtáblán rekedt.
Amundsen és társai eltűnésének körülményei ismeretlenek, sem a hidroplánra, sem utasaira nem akadtak rá azóta sem. Umberto Nobilét és expedíciójának egy részét viszont később sikerült megmenteni. Az eltűnt hidroplánnak eddig csak egy úszóját és egy üzemanyagtartályát találták meg az észak-norvégiai Tromsø városában. A tartály sérüléseiből arra lehetett következtetni, hogy Amundsen gépe - valószínűleg a köd miatt - kényszerleszállást hajtott végre a Barents-tengeren. Valaki egy kést és egy nagy kalapácsot használt a tartályon. Ez annak bizonyítéka, hogy valaki túlélte a leszállást, s valószínűleg megpróbáltak visszatérni a jégmezőre. A holttesteket azóta sem találták meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap