2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből
Kulcsár Ádám

Színészből lett politikusok

Két mesterségben egyaránt helytállni nem könnyű feladat, pláne akkor, ha ez a két hivatás oly távol  áll  egymástól,  mint  a  színészet  és  a  politika.  Igaz,  az  előbbiben  szerzett  tapasztalat, valamint  ismertség  sokakat  repített  már  a  világot  jelentő  deszkákról  a  politika  színpadára. Összeállításunkban hét ilyen hírességet mutatunk be.

Az isteni Lollo 

„A legjobb dolog, ami a makaróni után Itáliából érkezett” – így vélekedett Hollywood a már befutott olasz színésznőről, Gina Lollobrigidáról, akinek isteni szépsége még a botanikusokat is megihlette, ugyanis egy rózsafajtát, valamint egy, az éttermekben főként dekorálásra használt, fodros levelű salátát is elneveztek róla. Lollo karrierje viszonylag tipikusan indult: falusi lány volt, a házimunkában segédkezett otthon, szépsége  azonban  már  ekkor  mindenkinek  szemet  szúrt. 

A  második  világháború  után  nyíltak  meg előtte  a  lehetőségek,  amikor  is  modellnek  állt.  Az 1947-es  Miss  Itália  versenyen  második udvarhölgynek  választották,  később  pedig  Miss Róma lett.  A  festéssel  és  énekléssel is  foglalkozó befutott szépségre hamar felfigyelt Howard Hughes amerikai milliárdos, aki Hollywoodba vitte, ám a várt filmes karrier elmaradt. Hazatérve azonban – jugoszláv származású férje fanatikus lelkesedésének köszönhetően – Lollo sorra kapta a filmszerepeket. Amikor 1955-ben  A  világ legszebb asszonya című  filmet forgatták, a kritikusok  csak  ennyit fűztek hozzá: igaz a film címe. Gina fénykorában nem csupán gyönyörű, hanem kacér és kihívó is volt,  s  pillanatok  alatt  meghódította  a  férfiközönséget.  A  rossz  nyelvek  szerint  számos  filmjében elsősorban dekoratív külseje miatt szerepeltették, azonban jellemábrázoló képességei is vitathatatlanok voltak. A díva női kollégáival szinte sohasem volt jóban, s még Sean Conneryt is megutálta, akitől egy forgatás során akkora pofont kapott, hogy felrepedt a szája. Lollo haragos szívét még a száz szál vörös rózsa  sem  tudta  megenyhíteni.  Az  1970-es  évektől  egyre  kevesebb  szerepet  vállaló  színésznő  a politika  világába  is  belekóstolt,  amikor  1999  júniusában  szülővárosát,  Subiacót  képviselve megpróbálta megszerezni az Európai Parlament 87 fős olasz küldöttségének egyik helyét, ám ez nem sikerült neki. 

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2014. ősz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok
Bezár