A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
2014. augusztus 22. 10:08 Németh Máté
Korábban
Izrael Állam létrejötte – megbékélés helyett feszültségek
Izrael Állam kikiáltása
A második világháború végét követően Palesztinában a két fél közötti harcok egyre jobban elharapództak, olyannyira, hogy Nagy-Britannia 1947-ben elhatározta: miután képtelen békés úton rendezni a helyzetet, az ENSZ Közgyűlése elé viszi a problémát. Az újonnan létrejött nemzetközi szervezet határozata szerint Palesztinát fel kellett osztani egy zsidó és egy arab államra, Jeruzsálemet és környékét pedig nemzetközi övezetnek nyilvánították, amely felett az ENSZ gyakorolt ellenőrzést. A határozatot követően - amellyel egyik nép sem volt maradéktalanul elégedett - a két háborús fél tovább gyilkolta egymást, a szaporodó terrorcselekmények következtében egyre nőtt a civil áldozatok száma.
Az eszkalálódó konfliktust látva az Egyesült Államok jelezte, hogy felosztás helyett az egész térséget ENSZ felügyelet alá helyezné, de a felvetéssel elkéstek. A zsidó vezetők az új ötletet elvetve és végül Henry Truman amerikai elnök támogatását megnyerve 1948. május 14-én Tel-Avivban kikiáltották a régóta vágyott Izrael Államot. Az új államot a szomszédos arab országok - szemben az Egyesült Államokkal és a Szovjetunióval - nem ismerték el, a kikiáltást követően pedig öt arab ország hadserege indult Palesztinába, hogy legyőzze Izraelt és segítse ezzel a palesztin menekülteket.
Az izraeliek által függetlenségi háborúnak nevezett összecsapásban az újonnan kikiáltott államnak Egyiptommal, Szíriával, Libanonnal, Transzjordániával és Irakkal szemben kellett megvédenie önállóságát, amit nemhogy sikerrel hajtottak végre, de jelentős területfoglalásba is kezdtek. Sikereik hátterében nemcsak ellenfeleik katonai kudarcai játszottak szerepet, hanem a külföldi zsidóság pénzügyi támogatása is. A háború végére Izrael Palesztina területének több mint 70 százalékát felügyelete alá vonta, míg a harcok során félmillió arab kényszerült új hazát keresni magának - közülük sokan az Egyiptom által elfoglalt Gázai övezetben leltek menedéket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap