Fotók, melyek nyomot hagytak a történelmen II.
2014. augusztus 25. 11:07
Dicsőség és szenvedés
Minden idők talán legtöbbször reprodukált háborús fotója egy katarktikus pillanatot örökített meg, amikor öt tengerészgyalogos és egy hadosztályparancsnok kitűzte a második amerikai zászlót Ivo Dzsimánál a Suribachi-hegyen.
Családi ölelés a 2012-es pusztító erejű alabamai tornádó után
A gettysburg-i csatatéren amerikai katonák ezrei maradtak holtan az 1863-as ütközet után; a képen unionisták holttestei fekszenek
A 12 éves afgán lányt, Sharbat Gulát életében először fényképezték le 1984-ben, képe rögtön a National Geographic címoldalára került. Az igéző zöld szemű lány fotója egy csapásra híres lett, és az idők folyamán a menekültek és az elnyomottak jelképévé vált.
Egy éhező ruandai asszony ül egy ruhangói ideiglenes klinika előtt 1994-ben. Mivel sokan egyáltalán nem részesültek megfelelő orvosi ellátásban, a konfliktus idején naponta 20-25 ember halt meg éhínség vagy a járványok következtében.
Lyndon B. Johnson elnök esküt tesz az Air Force One fedélzetén 1963. november 22-án, mindössze pár órával JFK meggyilkolása után. Jackie Kennedy nem volt hajlandó átvenni rózsaszín kabátját, így a véres ruhadarabban állt az egykori alelnök mellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Tengerbiológusként teljesedett ki a háború után Hirohito császár
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Még a japánok csodálatát is elnyerte az amerikai Hellcat
- Ügyesen egyensúlyozott a nagyhatalmak között Törökország a 2. világháborúban
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap