Hat különleges múmia
2014. szeptember 11. 12:20
Korábban
2400 éves múmia agykaparóval az agyában
2008-ban érdekes felfedezést tettek horvát szakemberek, akik egy 2400 éves egyiptomi női múmiát vizsgáltak meg: a megboldogult agyában egy, az ősi balzsamozók által használt agykaparó eszközre bukkantak, amelyet valószínűleg a mumifikálás során törtek bele a koponyába.
A gyantával töltött koponyában a bal parietális csont és a hátsó csont között megtalált segédeszközt CT-vizsgálattal fedezték fel. 2012 végén a kutatók egy endoszkóp segítségével hatoltak be a koponyaüregbe, hogy közelebbről is megszemlélhessék az eszközt, s megszabadítsák a ráragadt gyantától.
A kaparó segítségével a balzsamozók az orr melletti rostacsontnál hatoltak be az agyi részbe, majd a botra tekerve kirántották az agyat, a bent maradt részeket pedig cseppfolyósították. A múmiát ezután valószínűleg hasra fektették, hogy a folyékony nedvek az orrlyukon keresztül kicsepegjenek. „Ez hiba volt, a mumifikálást végző egyiptomi beletörte a szerszámot a múmiába. Az effajta baleset igen ritka volt a balzsamozás történetében” - fejtette ki a kutató.
A 40 év körüli nő múmiája jelenleg a zágrábi Régészeti Múzeumban található. A 19. század folyamán egy koporsóban került Horvátországba, s máig nem tudni, hogy Egyiptom mely részéből származik. A CT- és a további vizsgálatok szerint a holttest 2400 éves, halálának oka ismeretlen.
Az igen törékeny botot a kutatók alapos elemzésnek vetették alá az eltávolítás előtt. Botanikusok szerint egyszikű növényből készülhetett, elképzelhető, hogy pálmafából. Mindez azért is igen különös, mert Hérodotosz görög történetíró az i. e. 5. században még így írt az egyiptomi balzsamozási szokásokról: „orrlikakon keresztül görbe vassal veszik ki az agyat.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap