Hol volt Isten Auschwitzban?
2014. szeptember 23. 17:42
Korábban
Megbocsátható-e a holokauszt?
Kassai Ildikó második kérdése így szólt: Isten megbocsáthatja az olyan nagy bűnöket, mint a holokauszt? Ugyanis Márton Áron erdélyi katolikus püspök szerint - aki többször is felemelte szavát a zsidók deportálása ellen - egyszerűen nem lehet. A főrabbi emlékeztetett, hogy néhány éve náci háborús bűnösök unokái járták Európát, hogy bocsánatot kérjenek az őseik által meghurcolt zsidók leszármazottaitól. Őszinte bűnbánat tükröződött a szemükben, s nem bújtak azon érv mögé, hogy nagyapáik parancsra tették, amit elkövettek.
Kardos Péter szerint azt, hogy Isten mit bocsáthat meg, csak ő tudja, de egy holokauszttúlélő nem fog megbocsátani, ugyanis nincs joga meggyilkolt rokona helyében ilyet tenni. "Nincs erre felhatalmazott ember" - húzta alá. A főrabbi elmondta, hogy máig gyászolja a holokauszt során elhunyt édesapját, és sohasem tudott megbocsátani a bűnelkövetőknek. Az 1970-es években a németektől kártérítés gyanánt kapott 5 ezer forintot felajánlotta egy jótékonykodással foglalkozó szervezetnek, "nekem ne mondják, hogy ki van fizetve az apád" - tette hozzá.
Hajnal György plébános a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta, véleménye szerint - igaz nehéz, de - felül kell emelkedni a történteken, s kezet kell nyújtani a másiknak. Szebik püspök úr egyetértett abban, hogy nem lehet a holtak helyett megbocsátani, ám a felmenőik bűneiért engesztelést kérőket "magunkhoz kell ölelni, ugyanis a nemzedékek megbékélése mindennél fontosabb, s hiba lenne, ha e súlyos bűnöket az utódaiknak is hordozniuk kellene". Kiemelte, hogy az elhurcoltak menetéhez mindig kimentek az asszonyok, és ellátták őket élelemmel. "Próbálnunk kell nemcsak a fekete, hanem a fehér múltját is nézni a történetnek, s ez barátibbá tehetné a zsidó-keresztény kapcsolatokat, ha már a múltat nem is lehet jóvá tenni" - húzta alá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap