A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
2024. március 18. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Elméletek és fejlemények
Az expedíció sorsát illető spekulációk később sem tűntek el. Orlando Villas-Boas, aki egy, az őslakosok jogaiért küzdő aktivista volt, úgy hallotta az indiánoktól, hogy megölték őket.
A betegeskedő csapat elveszítette az indiánoknak szánt ajándékok jelentős részét, így megsértették a szokásos protokollt, ezért a kalapalók legyilkolták őket.
Aimoré indiánok Kelet-Brazíliában, 1910.
Egy dán felfedező, Arne Falk-Rønne az 1960-as években a helyszínen azt a történetet hallotta, hogy Fawcettet tisztességes temetésben részesítették, a két fiatalembert pedig a folyóba dobták.
Villas-Boas közzé is tette, hogy a kalapalók főnöke, Comatzi megmutatta a megölt felfedező sírját, ahol pedig csontokat ástak ki.
Villas-Boas tudományos vizsgálatok alapján azt állította, hogy a csontok Fawecett maradványai.
Brian Fawcett, Percy otthon maradt fia azonban visszautasította a feltételezést, hogy az apjáról lenne szó, és a DNS-vizsgálatoktól is elzárkóztak.
Később a Brit Királyi Antropológiai Intézet a felső állkapocs alapján világossá tette, hogy a csontok nem tartozhattak Fawcetthez, sőt az is kétséges, hogy egyáltalán fehér emberről van-e szó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap