A fiúk a jégen: hat elkeseredett, Kanadába igyekvő skót ifjú szívszorító története 1868-ból
2018. június 1. 14:28 Múlt-kor
Korábban
A sír
John Paul története továbbra is érdekes fordulatokat tartogatott. Hazatérése után megnősült és családot alapított, majd apja nyomdokaiba lépve szegecselőmunkás lett, idővel brigádvezető lett a greenlocki kikötőben. A 40-es éveiben járt, amikor felesége elhunyt, ekkor Southamptonba költözött, és újranősült. Leszármazottai csupán nemrég találták meg jelöletlen sírját – amelynek jelöletlensége azért is érdekes, mert egy korabeli újságcikk rengeteg résztvevőről, díszes koporsóról és hatalmas mennyiségű virágról és koszorúról ír a temetése kapcsán.
A sírkő hiánya máig rejtély, azonban a sír helye ismert, így a család igyekszik mielőbb méltó emléket állítani rengeteg nehézséget kiállt ősének. Akadályozza őket azonban, hogy John Paul a fellelhető dokumentumok szerint második felesége vásárolta meg a sírt, a később további két férjet is túlélő nő részéről azonban nem maradt fenn végrendelet vagy egyéb rendelkezés. A skót törvények szerint amíg nem tisztázódnak a sír tulajdonviszonyai, tilos arra bármit helyezni. Jelenleg így aztán az egyetlen dolog John Paul sírján a nyughelyet jelölő apró tábla egy temetői sorszámmal.
A többi túlélő többségének sorsáról ennél is kevesebbet tudni. A 16 éves James Bryson végül az Egyesült Államokban kötött ki, ahol vasúti kalauz lett. A szintén 16 éves David Brand hajóépítő vállalkozást alapított az ausztráliai Queenslandben, ahol 1897-ben elhunyt. A 12 éves Peter Currie, a potyautas, akit nem bántottak a hajón, hazatérése után két évvel tuberkulózisban halt meg. A 22 éves Bernard Reilly, aki Új-Skóciába ment, vélhetően sosem tért vissza Skóciába. Magát az Arrant 1886-ban érte utol a végzet az Alabama partjainál fekvő Sand Island nevű szigetnél, a hajó a közeli Mobile kikötőjébe tartott éppen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.