A frontra szökő grófkisasszonytól a cigarettázó vértanúig: hét híres önfeláldozó nő
2021. március 18. 14:24 Múlt-kor
Korábban
„Ki lehet a tébolyult lány?”
A New York Times 1887-ben egy „rejtélyes lelencről” cikkezett, aki „vad és űzött pillantással néz”, és egyre csak azt sikoltozza: „Nem emlékszem, nem emlékszem!”
A titokzatos, tébolyult lány rendkívül koszos ruházatban jelent meg egy átmeneti munkásszállón, és egy éjszaka alatt elérte, hogy mindenki féljen tőle, és tébolyultnak nyilvánítsák. Az egyébként gyönyörű nőt – aki kubai menekültnek mondta magát – másnap átszállították a Blackwell-szigeti elmegyógyintézetbe.
Az intézményben áldatlan állapotok uralkodtak: az étel ehetetlen, a víz romlott volt, a bent lakók körül patkányok rohangáltak, miközben fagyos szél járta be a fűtetlen épületet.
Az ott dolgozók rendszeresen kegyetlenkedtek az elmebetegekkel, akiknek némán kellett tűrniük, hogy fejükre vödörszám zúdítják a hideg vizet.
A rejtélyes nő tíz nap elteltével távozhatott az intézmény falai közül. Nem sokkal később kiderült, hogy nem más ő, mint Nellie Bly, a „száguldó riporter”, akinek Joseph Pulitzer adta azt a feladatot, hogy őrültséget színlelve jusson be a hírhedt épületbe, majd miután kihozta őt, írjon egy leleplező cikket az ott folyó tevékenységről.
Tíz nap az őrültek házában című írásával elérte, hogy New York városa egymillió dollárt juttasson a gyógyintézetnek, hogy kirúgják a kegyetlenkedő ápolókat, megszüntessék az embertelen állapotokat, és szabadon engedjék a mentálisan egészséges fogvatartottakat.
„A bolondokháza a Blackwell-szigeten embereknek szánt patkányfogó, ahová könnyű bekerülni, de ha egyszer valaki bent van, lehetetlen onnan kijutni” – summázta tapasztalatait Nellie, aki nem kis rizikót vállalt embertársai sorsáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap