A gulyáskommunizmus új őrülete: a Táncdalfesztivál
2019. október 10. 16:10
1966. július 7-én, nem sokkal este tíz óra előtt ért véget az első magyar Táncdalfesztivál első elődöntője.
Másnap a televízió központjában megcsörrent a telefon, s az MTV postáját kezelő hivatal vezetője kétségbeesetten közölte, hogy nem bírják kiszállítani a beérkezett küldeményeket, ugyanis egyetlen nap alatt több mint húszezren szavaztak levélben valamely kedvencükre. A fesztivál elemi erővel robbant be a magyar társadalom mindennapjaiba, és az újfajta láz az adott estéken szinte mindenkit a tévékészülékek elé szegezett. 1966-ban már 1,1 millió tévé volt az országban, és mivel a szomszédok is gyakran átjártak azokhoz, akik már meg tudták venni a „varázsdobozt”, a Táncdalfesztivál sikere előtt nem volt akadály. Annyira prosperálónak bizonyult, hogy gond nélkül konkurált a párhuzamosan zajló angliai futball-világbajnokság meccseivel.
Az 1960-as évek a magyar könnyűzenének is fénykora volt, hiszen az egész világot ekkor változtatta meg elementáris erővel a fiatalok zenei forradalma. A „beatzene” mellett azonban a hagyományos tánczenei formák is tovább éltek, illetve ötvöződtek a vadabb, rock and rollban gyökerező formákkal. A Táncdalfesztivál sikere éppen azért lehetett 1966-ban olyannyira átütő, mert ezeket a könnyűzenei műfaji formákat hitelesen tudta egyesíteni a nagyzenekari kísérettel. Persze meghatározó szerepük volt a kiváló zeneszerzők-szövegírók és előadók egész sorának, akik közül mára igen sokan értek klasszikusokká.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap