A halálbüntetés sem riasztotta vissza a középkor útonállóit
2024. március 17. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Az óriás: Pier Gerlofs Donia
A mai Hollandiához tartozó Frízföldről származó Pier Gerlofs Doniát szülőföldjén napjainkban is csak „Grutte Pier” vagy „Greate Pier” (Nagy Pier) néven emlegetik. Alakját számos legenda övezi – a későbbi századok során azt állították a széles vállú, sötét hajú, szakállas férfiról, hogy „toronymagas” volt, és „erős, mint egy ökör”.
Pier Gerlofs Donia egy kora újkori könyvillusztráción
A legelterjedtebb beszámolók szerint 1515-ben óriási igazságtalanság érte – a Fekete Gárda nevű hírhedt szászföldi zsoldoscsapat tagjai megerőszakolták és megölték feleségét, Rintze Syrtsemát, továbbá felégették az egész települést, Kimswerdet. Nagy Pier bosszút esküdött, és egy Habsburg-ellenes felkelés élére állt – a tengeren.
Embereivel az Arum Fekete Reménysége (Arumer Zwarte Hoop) nevet vették fel, és a Habsburg-párti holland, illetve burgundiai hajókat támadták. Olyannyira hírhedtté vált a Fekete Reménység kalózkodása, hogy Rotterdami Erasmus is kritizálta Nagy Piert írásaiban.
1517-ben embereivel egy szárazföldi hadműveletben is részt vettek, miután több mint 4000 szövetséges katonát tettek partra és feldúlták Medemblik városát – Pier az itteniekben látta az okát otthona korábbi szász megszállásának.
Nem tarthatott azonban örökké a sikeres ellenállás, és Pier megfáradva átadta parancsnokságát egyik társának, Wijerd Jelckamának. Élete utolsó éveit Sneek városában élte le békében, és 1520-ban halt meg. Napjainkban a leeuwardeni Fries Museumban ki van állítva egy 213 centiméter hosszú, 6,6 kilogramm tömegű kard, amely a hagyomány szerint Pieré volt – az óriási fegyvert állítólag mindössze hüvelyk-, mutató- és középső ujja között forgatta játszi könnyedséggel, és akár több embert is le tudott fejezni egyetlen suhintásával. Sneek városházában található egy nagyméretű sisak, amely állítólag szintén Nagy Pieré volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.