A játék öröme vezette a rajzfilmek világában Romhányi Józsefet
2023. március 8. 09:50 Múlt-kor
Korábban
Kőkorszaki kalandok
Romhányi a Flintstone család verses szövegmagyarításával ugyancsak maradandót alkotott. Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának bravúros szövegét köszönhetjük neki, álljon itt e beláthatatlan hosszúságú szövegből négy sor ízelítőül:
„- Frédi, ébresztő! Serkenj fel, te kába,
Irmával elmegyünk a kozmetikába.
Vigyáznál Enikőre?
- Apuci lesz a kicsi őre erre a kis időre.”
A Flintstone család története eredetileg prózában íródott, a verses változat tulajdonképpen magyar fejlesztés. Romhányi az Ország Világ 1968. márciusi számának adott interjúban a tőle megszokott szerénységgel nyilatkozott erről:
„Félreértés azonban ne essék: a Flintstone-szövegek átköltését magam sem szántam, s nem is tekintem irodalomnak. Szavak frappáns összecsengése csupán, nem vers, hanem csak szójátékos, itt-ott rímes próza. Játék, pihenés, kikapcsolódás – mind a szerzőnek, mind a nézőnek. S ennek az sem mond ellent, hogy egy-egy fordítás elkészítése iszonyúan sok munkával jár. […] Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy az elismerés elsősorban a kitűnő rajzfilmsorozat alkotóit illeti. A magyar szövegnél csupán azokat a lehetőségeket használtuk ki, amelyeket ezek az ötletgazdag filmek nyújtottak.”
Romhányi gyerekkönyveket is írt, 1966-ban jelent meg a Mese az egér farkincájáról, 1974-ben Mézga Aladár különleges kalandjai nyomtatott formában is napvilágot láttak, akárcsak öt évvel később Doktor Bubó történetei. Játékos állatverseit halála után Szamárfül címmel adták ki. Többek közt a következőket:
„Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat
a finnyás antilop a rinocérosznak:
– Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú, kába!
Tévedésből került Noé bárkájába!”
„Ebihalból nem lesz más,
csak béka, még ha
bálnává válni volna is szándéka.”
Nehéz abbahagyni a sziporkázóbbnál sziporkázóbb verssorok válogatását. Ezzel szemben a Romhányiról szóló cikkek életrajzi adatokban közel sem bővelkednek ennyire. Életművéhez képest meglepően keveset tudunk róla, és nem lehet olyan kutatásra vagy feldolgozásra bukkanni, amely alapos összefoglalást nyújt életútjáról és munkásságáról.
Jobbára interjúiból és a pályatársak visszaemlékezéseiből lehet összerakosgatni, ki is volt Romhányi József, mit gondolt a szakmáról, a világról. Valószínűleg emögött az is állhat, hogy a munka iráni szeretete sokkal inkább alázattal és szerénységgel párosult, mintsem saját maga előtérbe helyezésével.
„Sokszor megpróbáltam ellesni a »titkait«, megtanulni módszerét, felismerni fogásait, míg végül rájöttem, hogy lehetetlen. Zseniális asszociációs készsége volt; mintha más áramkörök működtek volna az agyában, mint nekünk, közönséges embereknek.” A sorok írójával, Nepp Józseffel másfél évtizedig dolgoztak együtt. Nepp társa halála után egyik cikkében Romhányira pótolhatatlan emberként emlékezett vissza, akinek a távozása óta már „másmilyen” rajzfilmek születtek.
Romhányi József 1983. május 7-én halt meg. Rigó Béla – a Magyar Hírlap 1991. szeptember 3-i számában – írt sorai némiképp érzékeltetik a rímkirály méltatlan elfeledettségét, ahogy a cikk szerzője írja: „Sokféle halhatatlanság létezik, az övé csendes és tapintatos.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.