A királynéi lét ismeretlen árnyoldala: a nyilvános szülés
2019. december 29. 10:37 Múlt-kor
Korábban
Pletykák az angol uralkodóház szülései körül
A két korábbi dinasztiával szemben, az angol királyi feleségek számára igyekeztek megkönnyíteni a szülés okozta nehézségeket, ami Margaret Beaufortnak, VII. Henrik (ur. 1485-1509) édesanyjának köszönhető. Margaret kibírhatatlan fájdalmak közt hozta világra gyermekét 13 éves korában, mialatt a rózsák háborúja (1455-1485) nyugtalanította az országot. A fiatal lányt mentálisan és fizikailag is komolyan megviselte a szülés, ennek hatására foglalta írásba a protokollt, mely a továbbiakban meghatározta az unokák születésének menetét, középpontba állítva a vajúdó anya kényelmét. A dokumentumban kitért a helyszínre, a szoba berendezésére, díszeire és a fényekre. Minden szükséges dolgot pedig a személyzet szállít a lakosztályba, ahol a szülésben elfáradt anya 40 napra nyugalomban visszavonulhat, amíg az udvar imádkozik érte.
A XVII. századtól kezdve egyre képzettebbé váltak a szülésznők elsősorban a francia területeken, akiket leginkább a királyi udvarokban foglalkoztattak. A korszakban a képzett bábák mellett a különböző orvosi eszközök is felbukkantak, mint a szülészeti fogó, amit a francia származású, hugenotta Chamberlen család talált fel, megmentve a szülőcsatornába szorult csecsemőket.
A család egyik tagja, Hugh nagy szerepet játszott a század egyik legvitatottabb szülésében 1688-ban, amikor II. Jakab angol király (ur. 1685,1688) felesége életet adott gyermeküknek. Az asszonynál 6 hónapos terhesen indult be a szülés, amit az is tetézett, hogy az uralkodó első házasságából született lányai örökségüket féltve komoly ellenérzéseket tápláltak születendő testvérük iránt. A király a legalitás biztonsága és a dokumentáció érdekében bevett szokás szerint tanúkat kért fel, köztük Hugh Chamberlent is, hogy segítse világra a csecsemőt, ám ő elkésett. Annak ellenére, hogy nem volt részese az eseménynek, tanúsította, hogy nem történt halálozásból vagy nemi okokból fakadó gyermekcsere. Természetesen a két nővér ezt a bizonytalanságot kihasználva elhintették, hogy a csecsemő fattyú, ami még abban az évben hozzájárult a dicsőséges forradalomban történt királycseréhez is.
Az eddig említett századokban ugyan kisebb-nagyobb mértékben javult az ellátás, a képzett bábák és orvosi eszközök terjedésével, ám a vajúdó nők számára valódi segítséget a XIX. század jelentett a kloroform szélesebb körű alkalmazásával. 1853-ban Viktória királynő is élt ezzel a lehetőséggel Lipót brit királyi herceg születésekor, annak ellenére, hogy a közvéleményt sokkolta. A tradíciók őrzése ugyan nem veszik el az uralkodóházak tudatából, ám lassan kezdenek reális keretek közé szorulni, mint a XIX. századi fájdalomcsillapítás, vagy az idei, 2019-es évben távol a nyilvánosságtól lezajló Meghan Markle-szülés.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap