2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A központi akarattal szembemenve már Anglia első amerikai gyarmatán kipróbálták a demokráciát

2022. december 21. 14:24 Múlt-kor

Tetszetős kísérlet

Az új kormányzó, George Yeardley és titkára, John Pory ilyen állapotban találta a kolóniát 1619-ben. A részvénytársaság már 70 000 fontot elköltött a településre eddig – ez elegendő lett volna egy kisebb háború finanszírozására –, de 400, az éhezés határán, napról napra élő telepesen kívül nem tudott mit felmutatni.

A telepesek védelme egyetlen, korhadó fregattból, két kisebb hajóból, és két kis ágyúból állt, amelyek a benyomások szerint sokkal inkább voltak önveszélyesek, mint hadra foghatók.

Jamestown egyetlen téglaépülete a kormányzó háza volt, a többi lakos több mint egy évtized elteltével is eszkábált fakunyhókban vagy egyszerű ponyva alatt élt.

Az európai exportnak köszönhetően végre nyereségessé vált dohánytermesztés a London Companyt ugyan gazdagította, de a telepesek sorsán nem javított.

A helyzet miatt Pory és Yeardley érkezését inkább szkepticizmussal fogadták. Pory azonban hathatósan szervezni kezdte a telepeseket: felszólította őket, hogy településenként válasszanak maguk közül „két elégséges embert” képviseletükre. Ezeket az embereket aztán, akiket „polgárnak” (burgess) nevezett, összehívta július 30-án Virginia első „általános gyűlésére”.

Ennek helyszíne Jamestown ideiglenes temploma volt, egy 50 láb (15 méter) hosszú és 20 láb (6 méter) széles fa építmény, ahol a „polgárokat” a padsorok egyik felébe ültették, míg a másikban Yeardley és a London Company által kijelölt telepesekből álló tanácsa foglalt helyet. A polgárok formális esküt tettek Jakab királynak, és egy valódi parlamenti ülés formalitásával üléseztek.

A gyűlés első napirendi pontja a Yeardley által Londonból hozott „nagy oklevél” volt, amely a kolónia új berendezkedését irányozta elő.

Sokak meglepetésére a képviselők valóban meg merték kérdőjelezni a Londonban összeállított dokumentum számos pontját, és konstruktív javításokat javasoltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár