A mai napig kétségek övezik a lockerbie-i merénylet hátterét
2023. december 21. 09:05 Múlt-kor
Korábban
Célkeresztben Líbia
A szakértői vizsgálatok később megállapították, hogy a Pan Am 103-as járatra a máltai Luqa repülőtérről adták fel a robbanóanyagot tartalmazó csomagot.
A nyomozók azonosították a detonáció helyét és megtalálták annak a bőröndnek a maradványait is, amely a feltételezések szerint a bombát tartalmazta, továbbá előkerült egy Toshiba Bombeat „SF-16” rádiómagnó is.
Ez utóbbi azért lehetett ismerős, mert nem sokkal korábban egy hasonlót foglalt le a nyugatnémet rendőrség a Népi Front Palesztina Felszabadításáért – Főparancsnokság nevű palesztin fegyveres szervezettől, és az szintén Semtex plasztikbombát tartalmazott.
Szintén a bőröndhöz tartozott az a gyermekruha, amelyről kiderült, hogy Máltán gyártották. A szálak egy máltai kereskedőhöz, a vád koronatanújához, Tony Gaucihoz vezettek; Gaucit összesen 23-szor hallgatták ki, és vallomása nyomán sikerült azonosítani azt a férfit, aki állítólag megvásárolta tőle a ruhadarabot.
A sokáig vonakodó Tripoli nyolc év után végül kiadta a két körözött férfit. Az ideiglenesen brit felségterületté nyilvánított hollandiai Camp Zeist katonai támaszponton 2001. december 31-én hozta meg ítéletét a skót bíróság – azért ott, mert Kadhafi ragaszkodott hozzá, hogy a perre semleges országban kerüljön sor. Al-Megrahit bűnösnek mondták ki és életfogytiglani börtönre ítélték, Fhimát azonban felmentették.
A robbanást senki sem élte túl
Bár Kadhafi nem ismerte el az ítéletek jogosságát, Tripoli 2,7 milliárd dolláros kártérítést – azaz családonként 10 millió dollárt – ajánlott fel, de azt feltételekhez kötötte: közölte, hogy kifizeti az összeg 40 százalékát, amennyiben végleg eltörlik az 1999-ben felfüggesztett Líbia-ellenes ENSZ-szankciókat; további 40 százalékot, ha az USA feloldja az embargót; a maradék 20 százalékot pedig miután az amerikai külügyminisztérium leveszi az országot a terrorizmust támogató államok listájáról.
Az első két feltétel teljesült, azonban a harmadikra 2006-ig kellett várni. A Pan Am is kapott 30 millió dollárt, ám a megtépázott renoméjú légitársaság így sem tudta elkerülni az 1991-ben bekövetkezett csődöt.
Az ítélet ellen már 2002-ben sikertelen fellebbezést nyújtottak be a vádlott képviselői. Megrahi ügyvédjei ezt követően a Skót Bűnügyek Felülvizsgálati Bizottságához (SCCRC) fordultak, amely megállapította, hogy a volt titkosügynök jogi tévedés áldozata lett, de több független szakértő is ízekre szedte az ítéletet.
2009 áprilisában ismét fellebbezést nyújtottak be, de augusztusban visszavonták – két nappal azelőtt, hogy Megrahit feltették volna a Tripoliba tartó gépre. A prosztatarákban szenvedő halálos beteg férfi – könyörületességi okokból való – szabadon engedését és hősnek kijáró fogadtatását világszerte óriási felháborodás kísérte, sokan ugyanis egy zsíros líbiai olajügyletet sejtettek a háttérben, amit az érintettek mindvégig tagadtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap