A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
2018. február 16. 18:06
Korábban
A skizofrén gyilkos
I. Rudolf a magyar királyként uralkodó Habsburgok közül kétségtelenül az egyik legkülönösebb személyiség volt. Az államügyeket szinte teljesen elhanyagolta, idejét leginkább a tudományoknak és művészeteknek szentelte, amelynek képviselőit bőkezűen támogatta is. Bár a császári címet 1612-es haláláig viselhette, a magyar koronát és osztrák területeit már korábban, 1608-ban kénytelen volt átengedni öccsének, II. Mátyásnak.
Élete során sosem házasodott meg, azonban számos szeretőt tartott, akiktől rengeteg törvénytelen gyermeke született. Közülük egyértelműen kiemelkedik Katharina Stradatól született legidősebb fia, aki a hangzatos Ausztriai Julius Ceasar nevet kapta.
Rudolf gondoskodott róla, hogy fia a lehető legjobb neveltetést kapja és igyekezett magas pozíciókat juttatni számára az udvarban is. 1605-ben egy saját kastélyt is vásárolt számára a csehországi Krumlov városában. Julius itt beleszeretett egy helyi borbély lányába, Markétába, aki össze is költözött vele a kastélyban.
A történet azonban hamarosan sötét fordulatot vett, ugyanis Juliuson egyre inkább elhatalmasodott a már fiatal kora óta ismert skizofréniája. Rendszeresen bántalmazta Markétát, és egy alkalommal, amikor a lány elvesztette eszméletét az ütlegelések miatt, abban a hitben, hogy halott, Julius kidobta őt a kastély ablakából. Markéta szerencsésen túlélte az esést, ugyanis nem egy sziklára, hanem egy szemétdombra esett a magasból.
A lány ezután szüleinél keresett menedéket, ahova azonban hamarosan megérkezett a feldühödött Julius, hogy visszakövetelje magának őt. Amikor Markéta apja ellenállt, Julius hetekre börtönbe vetette őt és csak azután engedte szabadon, hogy a megtört édesanya végül átadta neki Markétát.
Julius egy nappal ezután brutálisan meggyilkolta a lányt. Egy helyi krónikás elbeszélése szerint „Julius, ez a szörnyű zsarnok és ördög, a császár fattya, hihetetlenül szörnyű dolgot tett az ágyasával, a borbély lányával, amikor levágta a fejét és más testrészeit. Az embereknek úgy kellett darabonként betenni őt a koporsóba.”
Az eset után már Rudolf császár sem állhatott ki fia mellett, aki élete hátralévő részét a kastélyba zárva töltötte. Az őrület egyre inkább elhatalmasodott rajta, különféle dolgokat dobált ki az ablakon és egyre nagyobb mocsokban élt. Végül 1609 nyarán megbetegedett és néhány héten belül meghalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.