A sütemények, a szex és a szesz rabja volt Viktória királynő
2018. október 1. 13:04 Múlt-kor
Korábban
A nagy étvágy veszélyei
Az évek során azonban Viktória étkezési szokásai észrevehető hatással voltak egészségére. „Jobban hasonlít egy hordóra, mint akármi másra” – figyelte meg egy orvos már az 1840-es években, aki azt is megjósolta, hogy ha a királynő továbbra is így eszik, akkor hatalmasra fog hízni az elkövetkező években. Ezt követően nem sokkal elhagyta ruházatából a fűzőt, a leírások pedig már „nagyon nagy, pirospozsgás és kövér” nőként utalnak rá. Az 1880-as évekre, életének hatvanas éveire Viktória testtömegindexe 32 felett volt, ami még a mai szempontok szerint is kórosan elhízottnak számítana. Amikor azt javasolták neki, csökkentse bevitelét, egyszerűen elkezdte enni a kor felkapott diétás ételeit – megszokott étrendjén felül.
Viktória lelkes evészete nem vágott egybe a korban a nőknek általánosan adott étkezési tanácsaival. A jó asztali etikett a lassú és mértékletes evést követelte meg, és tiltotta, hogy az ember látható módon átadja magát az étel élvezetének. Emellett a korban úgy gondolták, a női emésztőrendszernek könnyű, finom és ízetlen ételekre van szüksége az egészséges működéshez. William Alcott az 1855-ös „A fiatal nő egészségkönyve” című művében azt írja, kerülni kell „a nagyon fűszeres és izgató ételeket (…) mintha utálatos mérgek lennének.”
E képzetek egyik alapvető oka az volt, hogy ha egy nő látványosan élvezte az evést, az arra utalt, hogy más testi gyönyöröknek is könnyen adja át magát. Ahogy a híres orvos és társadalmi reformer Mary Ward-Allen figyelmeztetett: a fűszeres, izgató ételek iránti természetellenes vágy elkerülhetetlen velejárója volt az önkielégítés hasonlóan „természetellenes” gyakorlatának. A csökkent étvágyú, az étel iránt kevés érdeklődést mutató nő ezzel szemben morális kijelentést tett amellett, hogy könnyebben maradt karcsú és finom alkatú.
Maga Viktória királynő minden bizonnyal az ágyi életet is igencsak szerette. Alberttel kötött házassága jó kezdetet vett 1840. február 10-én: „Nem aludtunk sokat” – írta naplójában néhány nappal később az első együtt töltött éjszakákról. Paula Bartley angol történész szerint az uralkodói pár igen kiterjedt erotikus művészeti gyűjteménnyel rendelkezett, a királynőt pedig elkeserítette orvosa azon javaslata, hogy tartózkodjon a szexuális tevékenységtől a további terhességek elkerülése érdekében. Annyi bizonyos, hogy magát a gyermeknevelést nem szerette – kilenc terhességét uralkodására nézve hátráltató tényezőnek tartotta.
A „rendes” viktoriánus nő
Tudományos körökben egyre gyakrabban merül fel, hogy korunk egyik elterjedt evészavara, az anorexia nervosa kulturális hátterében a viktoriánus kor evéssel kapcsolatos negatív viszonya áll, amely eredendően nőietlennek és veszélyesen szexuálisnak tartotta a táplálkozást. Az 1890-es években már írtak olyan esetekről az orvosi szaklapok, hogy egyes kamaszkorúak egészen felhagytak az evéssel, „miután édesanyjuk arról beszélt, hogy kövérek”, vagy mert „attól féltek, nehéznek látják őket”.
Az evés elhagyásával a fiatal nők elhatárolódtak a szexualitás „szennyezésétől”, és kinyilvánították rendes, tiszta, erkölcsi mivoltukat. Mivel igen kevés más módjuk volt egyéniségük kifejezésére, az ifjú hölgyek megtehették azt, hogy nem esznek – az étel visszautasítása hangot adott nekik. Joan Jacobs Brumberg amerikai társadalomtörténész szerint „a fiatal nők, akik keresték a nyelvet, amelyen önmagukról beszélhetnének, az ételre és a testre fókuszáltak.”
Ha az étvágy egy hang volt, Viktória igen nagy hangerővel szólt, amikor sült marhát és whiskyt fogyasztott. Egyedülálló hatalmi pozíciója lehetővé tette számára, hogy a más nőkre erőltetett társadalmi korlátokat figyelmen kívül hagyja, és saját döntéseket hozzon étrendjéről és testéről. Napjainkban országa, az Egyesült Királyság lakossága több mint 60%-ban túlsúlyosnak számít, és a szexuális élvezeteket a társadalom széles körben ünnepli. Ezek az adatok korántsem felelnek meg a viktoriánus kor erkölcseinek, maga Viktória királynő azonban a maga részéről a brit társadalom modern értékeit vallotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap