Akit Cannes-ig repített a fekete Volga
2015. május 25. 21:15
Korábban
Világsiker korgó gyomorral
Bár több filmes szakértő az Arany Pálmára is esélyesnek tartotta a filmet, Kósa végül a szintén óriási szakmai elismerést jelentő legjobb rendezésért járó elismerést zsebelte be. Az átadóünnepség azonban egy újabb megpróbáltatást jelentett számára. Mivel a magyar állam nem gondoskodott az ellátásáról, ott-tartózkodása alatt gyakorlatilag végig éhezett. A díjátadó idején már harmadik napja nem evett, így farkaséhesen, a színpadon lézengve vette át a szobrocskát.
Zavartságára jellemző, hogy a díjára autogramot kért a Nagyítással az Arany Pálmát elhozó Michelangelo Antonionitól. Az elismerés persze óriási elégtételt jelentett az ifjú filmes számára. Mint később elmondta, bár csak homályosan emlékszik a felemelő pillanatokra, arra gondolt, mégis érdemes tisztességesen élni és dolgozni.
Az ünnepségeket egy fogadás zárta. A rendező újra ételt vehetett magához, ám az első fogás, egy, a nagyvilági eseményeken megszokott ételspecialitás – bármennyire is éhes volt – nem nyerte el a tetszését.
Amikor azonban egy eperkülönlegesség került az asztalra, a fiatal rendező már nem habozott. Maga elé vett egy tálat, és – az asztaltársaság döbbenetére – elképesztő gyorsasággal elkezdte befalni annak tartalmát. A hosszú idő után, hirtelen elfogyasztott ennivaló annyira megterhelte a gyomrát, hogy azonnal emésztési problémái támadtak. Szerencsére még épp időben ért ki a mellékhelyiségbe.
Kósa hazatérése után a hatalom már nem tehetett úgy, mintha nem is létezne, de továbbra is mindent elkövettek munkájának megnehezítése érdekében. Bár diplomáját is megszerezte, és rendezőasszisztensi állást kapott, a magyar filmek külföldi propagálásáért felelős Hungarofilm vezetője hírlapi cikkekben fejtegette a rangos díj jelentéktelenségét.
A rendező filmjeiből a későbbiekben is számos részletet vágattak ki, és egy vezető kultúrpolitikus még a 80-as években is bizalmasan közölte vele, hogy hiába terjesztették fel már sokadszor Kossuth-díjra, biztosan nem fog rangos elismerésben részesülni, amíg az MSZMP ortodox kommunistáinak bármiféle befolyása van a kultúra irányítására. Az ok: nem tudták neki megbocsátani, hogy forradalomnak nevezte az ’56-os eseményeket.
A Tízezer nap azonban óriási siker lett. Magyarországon több mint egymillióan látták, szerte a világon pedig összesen több mint 50 országban vetítették. Az alkotásnak a rendező számára még volt egy korántsem mellékes hozadéka: a cannes-i filmfesztiválon ismerte meg későbbi feleségét, a japán Itomi Shinobut.
A film üzenetének egyetemességét jelzi, hogy a 60-as évek végén egy fizikusnak készülő japán egyetemista, Jamakava Szógen a film hatására kezdett el a lét alapvető kérdéseiről gondolkodni. Nem sokkal később kolostorba vonult, a szerzetest pedig manapság már az egyik legismertebb zen buddhista filozófusként tartják számon. Ha Kósa Ferenc és a Tízezer nap történetét egy napon megfilmesítik, valószínűleg jó eséllyel indul majd az Arany Pálmáért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap