Aloe vera és teknőcleves - történelmi celebek utolsó vacsorája
2015. május 20. 17:00
Az öngyilkosságba menekülő Führer még a legvégső pillanatokban is betartotta vega diétáját, a többség azonban nem tudhatta, hogy utoljára étkezik. Voltak, akik ennek megfelelően rendkívül egyszerű ételeket fogyasztottak, mások azonban - talán megérezve, hogy közel a vég - hatalmas lakomát csaptak. Összeállításunkban felidézzük, mit ettek a híres történelmi személyiségek haláluk előtt.
Akit lakoma közben ért a halál
Nagy Sándor már életében ismertté vált hírhedt, több napig tartó tivornyáiról. A hódítót maláriája miatt i. e. 323 kora nyarán már állandó hidegrázás gyötörte, és folyamatosan lázzal küzdött, de még ekkor is jóváhagyta, hogy barátja, Médiosz egy hatalmas lakomát szervezzen a tiszteletére Babilonban. A menü többek között báránysült volt mézes kéregben, kardhal édes-savanyú mártással, desszertnek pedig mézes-boros füge. Nagy Sándor azonban az ünnepség végét már nem élhette meg. Ez volt az első alkalom, hogy egy többnapos dorbézolásból előbb kiszállt. Katonái a legenda szerint sírva búcsúztatták vezérüket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap