Az alvilágot idéző leszámolások közepette ért véget a Perzsa Birodalom fénykora
2022. szeptember 4. 08:40 Múlt-kor
Korábban
A három kontinensre kiterjedő birodalom
Kürosz halála után fia, Kambüszész folytatta a hódításokat, és megtámadta Egyiptomot. Kr. e. 525-ben Péluszionnál legyőzte a frissen trónra lépett egyiptomi uralkodó seregét, és magát koronáztatta meg Egyiptom uralkodójává. Mind a görög, mind pedig az egyiptomi források meglehetősen sötét képet őriztek meg róla, de a perzsa feliratok sem különbek.
Perzsa íjász egy 4. századi feketealakos görög kerámián
Hol elmebajosnak, hol mértéktelen nagyivónak tartották, de fontos megemlíteni azt a tényt, hogy ezeknek a forrásoknak jó oka volt arra, hogy valótlanságokat állítsanak Kambüszészről. Az egyiptomiak szemében a legnagyobb bűne az volt, hogy megölette a szent Ápisz bikát, és megpróbálta megtörni a papság hatalmát.
Az egyiptomi hódítást követő hadjáratai nem voltak sikeresek, núbiai hadjárata kudarcba fulladt, egy másik seregét pedig Hérodotosz szerint maga alá temette a Szahara homokja. A bukásának körülményei a mai napig meglehetősen gyanúsak. Dareiosz felirata szerint öngyilkos lett, Hérodotosz viszont azt írta, hogy lovaglás közben saját kardja sebesítette meg halálosan az uralkodót. Bárhogyan is történt, egyik hadvezére, Dareiosz úrrá lett a birodalom keleti felében kitört lázadáson, és – kis közjáték után – megszerezte a perzsa trónt.
Xerxész és a trónján ülő Nagy Dareiosz egy Kr. e. 515 körül készült reliefen a perszepoliszi kincstárban
Dareiosz tehetséges uralkodónak bizonyult. Úrrá lett a káoszon, és feleségül vette Kürosz összes nőnemű leszármazottját, hogy ezzel is erősítse trónigényét, hiszen hiába származott a perzsa királyi dinasztiából, csak oldalági rokon volt. Hódításai során a birodalmát kiterjesztette Európára is, átkelt a Boszporuszon, és elfoglalta Trákiát. Kísérletet tett a Fekete-tenger mellett élő szkíták leigázására is, ám azok nem vállaltak ellene nyílt ütközetet, és a felperzselt föld taktikáját alkalmazva végül visszavonulásra kényszerítették az uralkodót.
Kr. e. 499-ben fellázadtak a kis-ázsiai görög városállamok, akik felégették Szardeiszt is, majd körülbelül hat évig ellenálltak a perzsa uralomnak. Mivel a lázadás mögött a görög városállamokat sejtették, ezért Dareiosz Kr. e. 492-ben, és Kr. e. 490-ben is hadjáratot indított ellenük. Előbbinek egy vihar vetett véget, utóbbinak pedig a marathóni csata.
Jelenet a marathóni csatából egy újkori illusztráción
A görögök meghódításával I. Xerxész is hiába próbálkozott: bár elfoglalta Athént, és legyőzte a spártaiakat Thermopülainál, a szalamiszi csata a perzsák vereségével ért véget. A görög-perzsa háborúk menete innentől kezdve megfordult, a hadszíntér Kis-Ázsiába, valamint a tengerekre tevődött át, és a görögök megnyerték a háborút.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap