Az amerikások a keleti parton is a magyar földről álmodoztak
2020. december 4. 11:45 Múlt-kor
Korábban
Hazatér a kivándorló, hazatér a dollár
A következő megoldandó feladatot a megtakarítások hazajuttatása jelentette. A fizetések postán és a visszatérőkön keresztül is érkeztek. A pénzutalás – ahogyan Pálvölgyi Balázs: Lehetetlen küldetés című tanulmányában írja – boltosokon, hajójegy-ügynökökön keresztül, lényegében teljesen ellenőrizhetetlenül folyt. A konstrukcióba szinte bele volt kódolva a nagy visszaélések és bukások lehetősége.
A kivándorlással párhuzamosan a visszavándorlás is folyamatos volt, nagyobb hullámban az 1908-as amerikai gazdasági válság után tört fel. A statisztikák szerint a következő öt évben a magyar területről kivándorlók 35-40%-a tért vissza hazájába. Emellett olyan is akadt, aki többször tette meg a hajóutat oda és vissza.
Volt, aki már odakint földet vett az amerikai magyaroktól. A legtöbben 2–5 hold nagyságú parcellákat vásároltak, a 20–25 holdas földek birtokosai már 15–20 évig szívták az amerikai gyárak füstjét.
Amelyik faluba beáramlott az amerikai pénz, az eladósodott földbirtokosok áruba bocsájtották földjeiket, megindult a parcellázás, de a bankok is megjelentek.
Egyes „kivándorló falvakban” nagyságukkal vagy szokatlan építészeti megoldásaikkal tűntek ki az amerikások házai. Az egyik hazatérő régi álma megvalósulásaként a paticsos padlót cserélte le és tölgyfából készült ablakokat és ajtót csináltatott.
Volt, akinek erre nem tellett, mert mire visszaért, jövedelem nélküli családja felélte a hazaküldött keresetet, vagy a korábban felvett kölcsönöket egyenlítette ki belőle.
Miért tartotta inkább otthon a pénzét a parasztság? Hogyan neveltek takarékosságra a porosz királyok? Hogy jön a polgári értékekhez a kocsmázás? A válaszokért látogass el az OTPédia oldalára! (x)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap