Az „Isten keze” – Diego Maradona útja a csúcsra és vissza
2018. június 22. 16:54 Múlt-kor
Korábban
Sár a gyöngyszemen
A visszavonulása utáni időszak egy lefelé tartó spirál. Drogproblémái elhatalmasodtak, s botrány botrányt követett. Kétszer is kórházba került drogtúladagolás miatt, 2000-ben és 2004-ben, s az utóbbi alkalmával állapota olyan súlyos volt, hogy kényszerzubbonyra és erős nyugtatókra volt szüksége. 2005-ben, miután testsúlya elérte a 120 kilogrammot, gyomorbypass-műtétet hajtottak rajta végre. A beavatkozás sikeres volt és a várt hatást is elérték vele, Maradona súlya normalizálódott. Egészségi állapota azonban nem javult, 2007-ben újból kórházba került, s orvosai attól tartottak, ezúttal elveszítik. Felépült, de a gondoktól nem szabadult meg, sőt jöttek újak is, mint például az éveken át be nem fizetett adó 38 millió eurós tartozássá terebélyesedése.
A Bajnok önmaga karikatúrájává változott, összetűzésekbe keveredett, botrányos viselkedése miatt gyakran kellett a bíróság elé állnia. Némi anyagi erősödést a 2011-es év hozott számára, amikor jól fizető edzői állást kapott az Egyesült Arab Emírségekben. Ottani tevékenykedése sem zajlott konfliktusmentesen, ennek ellenére rajongói a mai napig kiállnak mellette, és bíznak benne, hogy minden rendbejöhet az életében. Amikor pedig visszaemlékeznek, csak a dicső eseményeket, a Bajnok felejthetetlen játékát, s az általa elért győzelmeket látják maguk előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap