Az olasz Vörös Brigádok végét jelentette Aldo Moro elrablása és meggyilkolása
2019. szeptember 23. 11:20 MTI
Korábban
Halott elnök a csomagtartóban
A terroristák túszuk életéért cserébe tizenhat (később már csak egy) fogvatartott társuk szabadon bocsátását követelték. A miniszterelnök, a kereszténydemokrata Giulio Andreotti (Moro közeli barátja, egyben politikai vetélytársa) minden tárgyalástól elzárkózott, jóllehet VI. Pál pápa is erre kérte. A rendőrség kétségbeesetten kereste az elrabolt politikust, de nem sikerült nyomára bukkanniuk.
Az 55 napig tartó túszdráma alatt a terroristák engedték, hogy Moro felvegye a kapcsolatot családjával és befolyásos politikusokkal, ő pedig kézzel írott leveleiben arra kérte őket, hogy a kormány tárgyaljon elrablóival. Az Amnesty International és a pápa is a politikus szabadon bocsátását kérte elrablóitól, a katolikus Caritas és a Vöröskereszt vállalta volna a közvetítő szerepét.
Miután a hatóságok minden fogolycsere-ajánlatot visszautasítottak, a Vörös Brigádok április 15-i, hatodik közleményükben bejelentették: Moro kihallgatása befejeződött, bűnössége beigazolódott, halálra ítélték. Kivégzését a kilencedik, május 7-i közlemény jelentette be, Moro aznapra datált levelében vett végső búcsút családjától.
Két nappal később azt mondták neki, hogy egy másik helyre viszik, egy furgonba fektették, letakarták, és tíz lövéssel végeztek vele. Holttestét két nap múlva Róma belvárosában, egy kocsi csomagtartójában találták meg, jelképes módon félúton a kereszténydemokrata és a kommunista párt székháza között.
Moro halála nagy indulatokat váltott ki, közvetlen következménye a "történelmi kompromisszum" meghiúsulása lett. Elrablásának és meggyilkolásának háttere ma sem ismert, sokan vélik úgy, hogy az olasz politikai elitnek a kommunistákkal való kiegyezést ellenző része segítette a terroristákat, ahogy a rómaiak mondogatták: azok keresték, akik eltüntették és megölették. Mások a szovjet vagy az amerikai titkosszolgálatot, vagy a maffiát sejtik a háttérben.
Egy francia történész szerint a Vörös Brigádok mozgalma belehalt Moro halálába, mert teljesen lejáratta magát, végüket a bűnbánókról hozott törvény is felgyorsította. A tetteseket szinte mind letartóztatták és elítélték, sokan közülük életfogytiglani börtönt kaptak.
Mára szinte valamennyien kiszabadultak, többé-kevésbé sikerült visszailleszkedniük az olasz társadalomba, de többségük soha nem bánta meg, hogy részese volt a drámának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap