Az utókor művészei mind mást és mást láttak az ezerarcú Alexandroszban
2023. október 1. 16:08 Múlt-kor
A pitbull és Andy Warhol
Diogenész és Nagy Sándor találkozásának – sokféleképpen értelmezhető – története is közkedvelt témát jelentett a festők számára. Az anekdota plutarkhoszi változata szerint Szinópéi Diogenész volt az egyetlen a neves filozófusok és államférfiak közül, aki nem kívánt szerencsét Nagy Sándor perzsák elleni hadjáratához.
Ezért az uralkodó maga kereste fel Diogenészt, akinek felajánlotta, teljesíti egy kívánságát. A sziesztájában megzavart filozófus csak annyit kért, álljon el az útból, mert eltakarja a Napot. A történet már a középkori gondolkodók körében is nagy népszerűségnek örvendett, akik azt a tanulságot szűrték le belőle, hogy egyedül Isten adhatja meg azt, ami igazán fontos az életben.
Sebastiano Ricci: Nagy Sándor és Diogenész (1700k.)
Hendrik Heerschop holland festő 1661-es képén csípőre tett kézzel ábrázolta a Diogenész előtt álló Nagy Sándort. Az egyik legnagyobb francia szobrász, Pierre Paul Puget 1680 környékén készített domborművén a makedón király és katonái gőgösen tekintenek le a nyomorult öregemberként ábrázolt Diogenészre, így a mű – Le Brun sorozatának ellentéteként – akár XIV. Lajos, vagy a korabeli udvari társadalom kritikájaként is értelmezhető.
A legszokatlanabb ábrázolás kétségtelenül Edwin Landseer angol festőé, aki 1848-as munkájában kutyákkal helyettesítette be a szereplőket: Nagy Sándor arrogáns bulldogként áll a keverék-Diogenész előtt. Érdekesség, hogy a festmény ihlette az 1955-ös Disney-rajzfilm, a Susi és Tekergő két emberi tulajdonságokkal rendelkező kutya főszereplőjének alakját.
Pierre Puget (1620-1694): Nagy Sándor és Diogenész
Mint láthatjuk, Nagy Sándor alakja még a 19-20. század művészetére is hatással volt, ám alakját egyre kevesebben tartották figyelemre méltónak. A kivételek közé tartozik Gustave Moreau, a szimbolizmus egyik legjelentősebb alkotója, akinek festménye a hüdaszpészi győzelem utáni jelenetet vitte vászonra.
Az álomszerű képet sokan a szürrealista ábrázolásmód egyik előfutárának tekintik. A 19. század végén az impresszionizmust és az expresszionizmust elegyítő Lovis Corinth karolta fel Diogenész és (a sisakban ábrázolt) Nagy Sándor találkozásának témáját, a 20. században pedig még a pop-art királya, Andy Warhol is elkészítette a maga Nagy Sándor-sorozatát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05