2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az utolsó állomás Auschwitz előtt – emlékmű épül egy cigány koncentrációs tábor helyén

2017. október 25. 13:47 MTI

Mintegy 450 millió koronáért (5220 millió forint) megveszi a cseh állam azt a sertéshizlaldát, amely Lety na Písecku településen egy 2. világháborús cigány gyűjtőtábor helyén áll - közölte Daniel Herman cseh kulturális miniszter a kormány hétfői ülése után.

Az egykori gyűjtőtábor helyén a 2. világháború roma áldozatai előtt tisztelgő emlékművet építenek. Az állam és a sertéshizlaldát működtető AGPI társaság megállapodását a kormány ugyan már augusztusban jóváhagyta, de a dokumentumot csak most hozták nyilvánosságra.

1942 májusa és 1943 augusztusa között mintegy ezerháromszáz roma férfi, nő és gyermek járta meg a Prágától 75 kilométerre délnyugatra található lety koncentrációs tábort, amely az Auschwitz-Birkenau-i megsemmisítő táborhoz vezető út utolsó állomása volt.

A nácik által a „végső megoldás” céljára létrehozott gyűjtőtábort cseh csendőrök irányították. Csaknem 330 roma, közöttük legalább 241 gyermek vesztette életét az embertelen körülmények miatt. Az 1970-es években sertéshizlaldát építettek az erdő közepén, ahol annak idején a láger barakkjai álltak. Az épületektől kétszáz méterre csak egy nagy kereszt és egy cseh, angol és romani nyelvű felirattal ellátott sírkő emlékeztet a táborra. Ezt az 1989-es rendszerváltás után emelték.

A roma szervezetek 1989 óta szüntelenül tiltakoznak amiatt, hogy a ma már magánkézben lévő állattelep a cigány népirtás emlékhelyén áll. A cseh kormányok mindegyike megígérte a probléma megoldását, de eddig egyik sem váltotta be ígéretét. A témával az Európai Unió is foglalkozott, az Európai Parlament egy évtizede a csehországi romák helyzetéről elfogadott határozatában követelte a letyi sertéshizlalda lebontását és egy emlékmű felépítését.

„A cseh politikusoknak tudomásul kell venniük, hogy sok fájdalmas dolog történt a romák történelmében az ország területén” - fogalmazott korábban Ivan Vesely csehországi roma aktivista. „Sok roma sértve érzi magát, legalább egy bocsánatkérést várnak, és szeretnék látni, hogy van szándék a dolgok helyrehozására” - fűzte hozzá.

A nagy világégés csehországi roma áldozatainak száma ismeretlen. Becslések szerint az akkor több mint negyvenezres csehországi roma lakosságból öt-tízezer ember pusztulhatott el. Csehországban a második világháború alatt hivatalosan két cigány internáló tábor működött, az egyik Lety na Písecku, a másik Hodonín mellett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár