2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bár aprólékosan előkészítették, véres kudarc lett a híres „nagy szökés” végeredménye

2021. augusztus 16. 08:41 Múlt-kor

Biztosra menni

A járatok bejáratait a foglyok igyekeztek feltűnésmentes helyeken kialakítani. A „Tom” alagút az egyik barakk egy sötét sarkából indult nyugati irányba, egy tűzhely kéménye mellett. Ezt a járatot felfedezték az őrök, és dinamittal beomlasztották.

A „Dick” bejárata egy mosdó vízgyűjtő gödrében volt elrejtve, ez a járat rendelkezett a legbiztosabb csapóajtóval. A „Tom” járattal megegyező irányba haladt – a foglyok úgy gondolták, erre az épületre biztosan nem fognak gyanakodni a németek, mivel igen messze volt a kerítéstől.

Végül a tábortól nyugatra lévő erdőt, ahol a felszínre kellett volna érnie, a tábor bővítése keretében kiirtották (a tábor e részén szállásoltak el később amerikai foglyokat). Innentől a Dick tárolóhellyé vált, ahová törmeléket, földet és fontos tárgyakat, például hamis dokumentumokat rejtettek.

A „Harry” alagutat a másik kettőtől eltérően észak felé kezdték el kialakítani. Ez az adminisztrációs épület és a gyengélkedő alatt is áthaladt, bejárata pedig egy tűzhely alá volt rejtve. Ezt az alagutat nem fedezték fel a szökési kíséretig az őrök, így a foglyok ezen haladtak át.

Miután a kísérlet során felfedezték, feltöltötték homokkal és szennyvízzel, majd cementtel zárták el bejáratait. Az alagutak mindegyikét körülbelül 10 méter mélyre ásták le függőlegesen, mielőtt elkezdtek volna velük vízszintesen haladni. Bushell és társai tudták, hogy az ilyen típusú szökések megakadályozása céljából a németek mikrofonokat helyeztek a föld alá, hogy érzékelhessék az esetleges alagútásást, e mélységben azonban ezek már nem jelentettek fenyegetést.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Az egyik alagút belsejeEgy brit Handley Page Halifax bombázó egyik géppuskakezelőjeEgy amerikai B–17-es bombázó és kísérő vadászai Németország felettSzövetséges hadifoglyok a Stalag Luft III egyik barakkjábanAz egyik alagút sematikus rajzaGeorge Harsh hadnagy (b) táborbéli bajtársai, Bob Tuck (k) és az amerikai Bill Webster társaságában. A sors fintora, hogy mivel Harsh-ot áthelyezték a szökés előtt egy másik táborba, elkerülte a nácik retorzióját.Angol nyelvű figyelmeztető plakát, amelyet a nagy szökést követően kifüggesztettek a nyugati foglyokat tartó német hadifogolytáborokbanAmerikai hadifoglyok ünneplik felszabadulásukat a németországi Limburgban 1945 tavaszán

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár